Aktuális

Szíriai keresztény női hadosztály állt fel az Iszlám Állam ellen

Asszír keresztény női harcosokból álló alakulatot állítottak fel az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet elleni harcra.

Egyre többen csatlakoznak

A jelenleg még csak ötven tagú csapat nemrég végezte el az alapkiképzést az északnyugat-szíriai al-Haszaka tartományban. A Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia női zászlóaljainak mintájára szerveződő, keresztény nőkből álló csapat az észak-szíriai el-Kahtáníja török határ menti város egyik elhagyatott malmának területén kapott kiképzést. A katonák “a két folyó országa női védelmi egységének” keresztelték el századukat, utalva Tigris és Eufrátesz közötti, az asszírok lakta területekre. A női egységekhez jelenleg sokan kívánnak csatlakozni, így a kiképzés is folyamatosan zajlik.

Az asszír nők többet is tudnak a háztartásvezetésénél

Babilónia, a női harcosok egyike elmondta, nem bánta meg, hogy családját és foglalkozását hátrahagyva katonának állt az Iszlám Állam elleni harcban. “Hiányzik Limár és Gabriella, és aggódom értük, hogy éheznek, szomjaznak, vagy fáznak-e. De próbálom elmagyarázni nekik, hogy az ő biztos jövőjükért harcolok. Hívő keresztény vagyok, és ha a gyermekeimre gondolok, az csak megerősít az IÁ elleni harcban” –  mondta a 36 éves családanya, aki hangsúlyozta: elhatározásában, hogy harcolhasson, férje is támogatta. A férfi ugyancsak katona, és azt mondta nejének, mutassa meg, hogy az asszír nők többet is tudnak a háztartás vezetésénél és a szépségápolásnál.

Az asszír nők és a vallás
Az asszír keresztények a keleti egyházhoz tartoznak, istentiszteleteiket arámi nyelven tartják. Az ortodox és katolikus közösségeket is magukba foglaló asszírok a polgárháború előtti Szíria 1,2 millió lelket számláló keresztényeinek 15 százalékát adták.
 
Szíriai keresztény nők vonulnak hadba az Iszlám Állam ellen

Az első bevetés

A női zászlóalj első bevetése során egy kurd, arab és keresztény milíciákból álló koalíciós erő részeként kiűzték az IÁ fegyvereseit a stratégiai fekvésű, az iraki határ közelében lévő al-Houl városból. “Al-Houlban vált első ízben élessé számomra a helyzet, de a csapatunk nem került közvetlen katonai érintkezésbe az IÁ-val. Kalasnyikovval harcolok, még nem vagyok egy mesterlövész” – mesélte a terepszínű fejkendőt, nyakán fából faragott keresztet viselő 18 éves Lucia, aki nővérével közösen, édesanyjuk könyörgése ellenére csatlakozott a fegyveresekhez, ami miatt a tanulmányait is megszakította.

A kiképzés

Az alakulat kevés harci tapasztalata miatt egyelőre a keresztény települések védelmében lát el feladatokat. A katonai kiképző központot vezető 24 éves Thabirta Samír, aki korábban egy kulturális egyesületet vezetett, úgy nyilatkozott, hogy az alakulat a jövőben harci bevetéseken is részt vesz.

A női alakulatok kiképzését helyi és külföldi erők folytatják. November végén kurd forrásokból ismertté vált, hogy az amerikai hadsereg kiképzőtisztjei az észak-szíriai Kobaniban folytatnak katonai felkészítést és műveleti tervezést.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top