Te is lehetsz hős – Az vagy, amit teszel!

Az vagy, amit teszel! – ez a Hősök Tere kezdeményezés mottója, a december pedig a jó cselekedetek hónapja. De miért van az, hogy míg tízből nyolcan azt állítják magukról, hogy segítőkészek, tízből több mint nyolcan mégsem tesznek semmit, amikor arra szükség lenne? Többnyire azért, mert nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Vannak, akik egész évben tesznek másokért, mert ez minimum jó érzés. Aki pedig azt érzi, hogy szeretne tenni másokért, de eddig nem volt elégedett magával, vagy azzal, ahogyan a környezetére hatott, az beiratkozhat egy tréningre is, ahol megértheti, milyen tényezők blokkolnak bennünket egy váratlan helyzetben, amikor tehetnénk másokért, és azt, hogy hogyan lehet feloldani. Mit tehetünk egyénként a saját kis világunkért? Orosz Györgyi, a Hősök Tere Kezdeményezés egyik alapítója szerint szükség van mindennapi hősökre, és fontos, hogy ezt megtanulják a gyerekek is, a szüleiktől vagy a tanáraiktól. A Hősök Tere azt vallja, hogy a hétköznapi hősiesség tanulható folyamat.

Először észre kell vennünk, hogy ami az utcán történik, az ránk is tartozik. Mert hat ránk. Akkor is, ha nem akarjuk. Aztán egy váratlan helyzetben érdemes elgondolkodni, mit tehetünk mi. Mindig tehetünk valamit, de nem mindig tudjuk megoldani a helyzetet maradéktalanul. Azután ha úgy döntünk, hogy teszünk másokért, akkor jöhet a cselekvés. De ehhez érdemes megértenünk egy kicsit jobban a közöny “működését”. Általában közönyösebbek az emberek akkor, ha sokan vannak egy helyen, például a nagyvárosokban lakók közönyösebbek, mint a falvakban élők. Ez nem “jóemberség”, vagy “rosszemberség” kérdése. Sokkal inkább a többség hatása. Ha sokan vagyunk egy helyen, inkább azt kérdezzük magunktól, miért pont én? Vagy már biztos szólt valaki, hívott mentőt stb. De ez gyakran nem így van. Gyakran előítéletesek vagyunk és sztereotípiákban gondolkozunk: például hajlamosak vagyunk a külseje alapján megítélni valakit. Ha rosszul néz ki, elhanyagolt és fekszik egy padon, akkor gyakran azt gondoljuk, hogy hajléktalan vagy alkoholista, és mindenképpen magának köszönheti a bajt. A Hősök Tere Kezdeményezés tréningjein éppen azt szeretnék megértetni a szakemberek, hogyan hat ránk a környezetünk és hogy ezen hogyan tudunk változtatni.

Philip Zimbardo szociálpszichológus

A stanfordi kísérlet

És ezen a ponton kell megemlíteni Philip Zimbardo szociálpszichológust, akinek az 1971-es a stanfordi börtönkísérlete a világ egyik legmeghatározóbb kísérleteinek egyike. A kutatást eredetileg kéthetesre tervezték, de hat nap után abba kellett hagyni. Egyetemisták újsághirdetés alapján jelentkezhettek a kísérletre. A jelentkezőket megvizsgálták, és akik átmentek a szűrőn (átlagos, középosztálybeli emberek, nem volt mentális zavaruk, egészségesek voltak, jó stressztűrőképességgel), azokat véletlenszerűen két csoportba osztották: az egyik csoportba kerültek a “börtönőrök”, a másikba a “foglyok”. A foglyoknak nem adtak eligazítást, az őröknek pedig annyit mondtak, hogy fizikai erőszakot nem alkalmazhatnak, de tartsák fenn a rendet. A pokol a második napon kezdődött: az őrök gyakran alázták meg a foglyokat, sokszor még a vécé használatát is megtagadták tőlük. Gyakori volt az is, hogy a rabokat meztelenségre kényszerítették, vagy egyszerűen nem adtak nekik enni. A kísérlet hamar ellenőrizhetetlenné és veszélyessé vált az őrök jelentős részének szadizmusa és a foglyok pszichés traumája miatt, ezért a hatodik napon befejezték azt. A dolog jelentősége az, hogy Zimbardo kimutatta: nincsenek jó és rossz emberek, és nem kell ahhoz “gonosznak születni”, hogy valaki brutálisan viselkedjen. Ha büntetés nélkül megteheti, akkor egy ilyen helyzet a legátlagosabb emberből is “kihozza az állatot” – ez az, amit a háborúk során is megfigyelhetünk. Nemcsak a nevelés, a gének miatt vagyunk valamilyenek, hanem a környezetünk is hat ránk. Ebben a kísérletben egyébként maga Zimbardo is részt vett, ő volt a börtönigazgató. A kísérlet tanulsága tehát röviden az, hogy mindenkiből kihozható a rossz ember.

De vajon mindenkiből kihozható-e egy jobb ember is? Zimbardo elmélete szerint igen a válasz erre a kérdésre is, csak meg kell tanulni a hogyant! Tudatosítani kell, hogy a környezetem hogyan hat rám. Ennek első lépése, hogy felismerjem, hogyan is gondolkozom magamról. El tudom-e képzelni magamról, hogy képes vagyok hatni a  környezetemre és megváltoztatni a világomat. Milyen vagyok? Kerülöm a kudarcokat? Vagy könnyen kezelem azokat? Félek a kihívástól, mert valójában attól félek, hogy nem sikerül? Esetleg szeretnék ezen változtatni?

Merjük elhinni, hogy képesek vagyunk változni, fejlődni – erről szól a 30 napos Hősök Tere kihívás. Több ismert ember is végigcsinálta ezt az egy hónapos programot, amiben a szervezők azt kérték, hogy a résztvevők mindennap tegyenek valamit másokért. Egy idegenért, ezáltal magadért is. Vállalata ezt például Harcsa Veronika, Szervét Tibor, Nyáry Krisztián vagy Wolfie, a Punnany Massif frontembere, és még sokan mások, akik a Hősök Tere Kezdeményezés nagykövetei lettek. A Punnany Massif egyébként erről írta a Hétköznapi hősök című számát. Sokan beszámoltak a Facebookon a napi “jócselekedetekről”, de a legérdekesebb az volt, hogy kiderült: minden nap van olyan helyzet, amikor tehetsz másokért. Elég egy jó szó, vagy egy kedves gesztus. Átadni az ülőhelyet a villamoson, segíteni valakinek a cipekedésben, megköszönni egy kollégád munkáját vagy megdicsérni valakit a környezetedben. Ezek azok, amivel az ember a saját napját és a körülötte élőkét is jobbá teheti.

Sokan szeretnénk jót tenni, de gyakran nem tudjuk, hogy kezdjünk hozzá

Van, aki csak nem elég magabiztos, nehezen tudja legyőzni a közönyt, a megfelelési kényszert vagy az apátiát. Mások, akik készek lennének megváltoztatni a világukat, sokszor szembesülnek megfélemlítéssel vagy erőszakkal. Bizonyított tény, hogy ha valaki rendszeresen azt tapasztalja, nem múlik rajta semmi, és a tettei nincsenek hatással a környezetére, akkor passzívvá válik, és nem kezdeményez. Gyakran halljuk vagy mondjuk magunkról, hogy ez egy pesszimista ország. Borúlátók, szorongók vagyunk, és ami a legrosszabb, egyre közönyösebbek, nemcsak a közéletben, hanem a hétköznapokban is. Tény, hogy a politikába és az intézményekbe vetett bizalom nálunk nagyon alacsony. A lakosság 70 százaléka semmilyen politikai tevékenységet sem folytat, 80 százaléka semmilyen civil szervezethez nem kötődik. Erősen jellemez minket az individualizmus és a bizonytalanságkerülés, ez utóbbi arra vonatkozik, hogy mennyire félünk az újtól és a változásoktól. Az emberek 46 százaléka úgy érzi, hogy nem tudja befolyásolni a mindennapi dolgait, 54 százalék alig tud eligazodni az életben, 21 százalék nem leli örömét a munkájában, 91 százalék szerint a törvénysértők elkerülik a büntetést, 77 százalék szerint aki vinni akarja valamire, rákényszerül, hogy egyes szabályokat áthágjon, és 84 százalék szerint senki sem törődik a másik emberrel. Ijesztő a kép. Természetesen vannak olyan jellemzők ezek között, amelyek a kultúránkhoz kötődnek, de az, hogy bizonyos helyzetekre hogyan reagálunk, törődünk-e másokkal, inkább magától a helyzettől függ, mintsem attól, hol történnek meg velünk a dolgok.

 Egészségesebb leszel, ha teszel másokért

És hogyan lehet valaki egészségesebb attól, hogy tesz másokért? Nos, erre a bizonyíték dr. Szonja Ljubomirszkij boldogságkutató, szociálpszichológus legújabb kísérlete. Ő azt vizsgálta, hogy a másokért tevés, illetve a társadalomért tevés hogyan hat az emberre. A kutatás azt bizonyította, hogy azok az emberek, akik tesznek másokért, boldogabbak és egészségesebbek. Ez utóbbit a jó cselekedetek előtti és utáni vérvizsgálatokkal is alátámasztotta. Tehát ha jót teszel másokkal, attól boldogabb is, és egészségesebb is leszel. 

Küszöbön az újévi fogadalmak ideje. Reméljük, most adtunk egy ötletet!

Hétköznapi hősök igenis vannak: 

• A hétköznapi hősök köztünk élnek
• Hétköznapi hősök, akik életeket mentenek
• Izmos férfiak és hétköznapi hősök – a hét képekben