Aktuális

Januártól hatályos az új biztosítási törvény

A parlament 2014. december elején fogadta el az új biztosítási törvényt, amelynek legtöbb szabálya 2016. január elsején lépett hatályba.

Az új jogszabály szerint biztosítók a következő jogi formákban működhetnek: részvénytársaság, európai részvénytársaság, szövetkezet, kölcsönös biztosító egyesület, valamint külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe. 

Az új törvény kimondja, hogy a biztosító köteles fogadni az ügyfelei panaszait. A személyesen előadott panaszt minden munkanapon 8 és 16 óra között, a telefonon közöltet pedig a hét egy munkanapján 8 és 20 óra között is, míg az elektronikus levélben közölteket folyamatosan fogadni kell. Az azonnal el nem intézhető szóbeli panaszról jegyzőkönyvet kell felvenni, és ezzel az írásbeli panasszá alakul át. Erre 30 napon belül érdemi választ kell adnia a biztosítónak.

Az életbiztosításokat a megkötéstől számított 30 napon belül indoklás nélkül felmondhatja az ügyfél. Nem lehet felmondani viszont a hitelfedezeti, valamint a 6 hónapnál rövidebb idejű életbiztosítást. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top