Aktuális

Ha nem tanulsz meg angolul, mehetsz haza!

David Cameron brit konzervatív kormányfő a The Times című lapban vázolta fel meglepő elképzelését.

Statisztikák szerint az Egyesült Királyságban élő mohamedán nők több mint egyötöde, ami 190 ezer embert tesz ki, csak minimálisan, vagy egyáltalán semmit nem beszél angolul. Ez a helyzet pedig, miközben elzárja őket a többségi társadalommal való kapcsolattartástól, egyben végletes módon kiszolgáltatottá teszi őket családjaik férfitagjaival szemben, hogy az olyannyira vágyott integráció lehetetlenségéről ne is beszéljünk.

Ha nem tanulsz meg angolul, mehetsz haza!
A nyelvi elszigeteltség neki sem válik javára

A nemritkán évtizedek óta az országban élő bangladesi és pakisztáni nők hatvan százaléka gazdaságilag inaktív, s ez elsősorban szintén elégtelen nyelvtudásukra vezethető vissza.

Cameron most programot indítana nyelvi képzésük érdekében: a 20 millió fonttal (ez 2,3 milliárd forint) kistafírozott oktatási akcióterv szerint a családegyesítéssel az országba érkező, ott házastársi vízummal élő embereknek októbertől két és fél évük lesz arra, hogy elfogadhatóan megtanulják a befogadó ország nyelvét. Ha ez nem megy, akár haza is küldhetik őket.

A baloldali, munkáspárti ellenzék, illetve különböző mohamedán szervezetek képviselői a “gyalázatos általánosítás”, illetve a “tapintatlan, egész közösséget igazságtalanul megbélyegző” és “végtelenül leegyszerűsítő” ki tételekkel méltatták David Cameron ötletét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top