Aktuális

Fura levelet hozhat a postás, ha van terepjáród vagy kisbuszod

Levelet kaphatnak azok a honvédségtől, akiknek terepjárójuk vagy mikrobuszuk van. A levélre pedig mindenképpen érdemes válaszolni, mert különben komoly bírságot kell fizetnie a tulajdonosnak. Egyelőre még senkinek sem vitték el az autóját, most még csak nyilvántartásba veszik azokat.

Levelet kapni a Magyar Honvédségtől már önmagában is meglepő, főleg ha senki sem dolgozik ott a családtagok közül. A meglepetés viszont akkor lesz az igazi, ha a tartalmat is elkezdi olvasni a címzett. Egy csomóan valami hülye viccre gyanakodnak először, de aztán kiderül, hogy szó sincs erről, csupán közli a honvédség, hogy nyilvántartásba veszik a járművet és tulajdonosát rendszeres adatszolgáltatásra kötelezik. És nem, nem munkagépekről van szó, hanem terepjárókat és mikrobuszokat listáznak. A levélben az is benne van, hogy ha a honvédségnek szüksége van az autóra, akkor se szó, se beszéd, át kell adni a slusszkulcsot. Ilyen eset eddig még nem történt, de a levélre válaszolni kell, mert akár milliós büntetést is kaphat az, aki elfelejt reagálni – írta meg az Index.

Fura levelet hozhat a postás, ha van terepjáród vagy kisbuszod

A honvédséget tájékoztatni kell arról:

  • ha az autó elromlik vagy nincs bevethető állapotban,
  • ha eladja (ekkor ugyanis az új tulajdonosé lesz a felelősség és a kötelesség),
  • ha más hatóság is kijelölte már esetleges szolgálatteljesítésre,
  • ha valakinek kölcsön- vagy bérbe adja.

A levélben arra nincs utalás, hogy pontosan milyen célokra akarják felhasználni az autókat. A tulajdonosoknak minden év március elsejéig nyilatkozniuk kell a jármű adatairól, és nyolc napjuk van fellebbezni a honvédségi határozat ellen. A Honvédelmi Minisztériumtól azt a tájékoztatást kapta az Index, hogy eddig egyetlen járművet sem vittek el a tulajdonosától, egyelőre csak lajstromozzák a gépkocsikat arra az esetre, ha kellene. Az viszont látszik, hogy katonai célokra a világon többnyire nem használt, drágább terepjárókat vett nyilvántartásba a honvédség: az Index egyik olvasójától egy BMW, mástól egy Volvo városi terepjárót vinnének el vészhelyzetben.

Fura levelet hozhat a postás, ha van terepjáród vagy kisbuszod

A hatályos jogszabályok értelmében minősített esetekben a honvédségnek lehetősége van arra, hogy a magán- vagy céges tulajdonban lévő járműveket, ingatlanokat vagy technikai eszközöket igénybe vegyen. Háborús helyzetben a gépjárműveink – legyen az magán- vagy céges tulajdonban – mozgósíthatók. Általában ember- vagy ellátmányszállítási feladatokat osztanak a civil autókra, de speciális eszközök (például markolók, cölöpverők stb.) esetében lehetnek más feladatok is. Sőt az is mindegy, hány éves az autó, lehet veterán és lehet nullkilométeres is.

Évente egyszer, a kijelölt időpontban jelentést kell tenni a jármű, munkagép, illetve ingatlan állapotáról. A határozatot átvevőknek mindenképpen reagálniuk kell a kijelölt szakhatóságnak. Ha nem teszik, százezertől hárommillió forintig terjedő bírságot szabhatnak ki rájuk. Egyébként a tulajdonos válaszában azt is kérheti, hogy mentesítsék a kötelezettség alól.

Kártalanítják, ha használják az autót

Bizonyos esetekben lehet kártalanítást is kérni: például ha a munkáját azért nem tudja időre teljesíteni, mert a cége kisbusza árvíz esetén homokzsákokat szállít a gátakra, vagy ha a kocsinak baja esik, sőt még a természetes elhasználódást is figyelembe veszik a kártalanítás megállapításakor.

Nem először fordul elő ilyesmi Magyarországon: a katasztrófavédelmi és honvédségi törvények 2011-es bevezetése óta már többször is összeírták a behívható autókat és az igénybe vehető ingatlanokat. Három éve például, a dunai árvizek után, az önkormányzatok kezdték nyilvántartásba venni a bevethető lakossági eszközöket.

 Itt olvashatsz még többet a honvédségről: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top