Aktuális

Már a következő tanévtől csökkenhetnek a diákok terhei

Alacsonyabb lesz az óraszám, és a napközisek nem kaphatnak otthonra házi feladatot – többek között ezeket ígérik a következő tanévre.

A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése – mondta a Magyar Időknek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A kormányzat tervei között szerepel például, hogy ha a tanuló a napközis tanulási idő alatt az iskolában marad, biztosítani kell a felkészítését a következő tanítási napra, részére otthoni házi feladat a jövőben nem adható.

Az államtitkár hangsúlyozta: a tartalmi szabályozás és az óraszámok kialakításakor elsősorban a gyermekek érdekeit kell szem előtt tartani. A legfontosabb feladatok közt említette a Nemzeti alaptanterv (NAT) és a kerettantervek átfogó felülvizsgálatát, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentését, továbbá az alapkészség-fejlesztés – az intézménytípusok sajátosságainak figyelembevételével, különösen az általános iskolák alsó tagozatán történő – erősítését.

A NAT alapkoncepciója az év végéig, míg a végleges változat 2017 végére készülhet el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top