Aktuális

GPS-szel és kamerával felszerelt mentőkutyát mutattak be

Kamerával és GPS-sel felszerelt mellényt viselő mentőkutyát mutattak be hétfőn a japán miniszterelnöknek,  aki a természeti katasztrófák túlélőinek felkutatására irányuló új módszerekkel kapcsolatos megbeszélésen vett részt.

Gonta, a tízéves kutya a japán kormány technológiai és innovációs tanácsának találkozójára érkezett a miniszterelnökhöz. A Robo-Dog nevű rendszert japán mérnökök fejlesztették ki és azt fontos, mert a mentőkutya mellényén lévő kamera segítségével a mentőcsapatok valós időben láthatják az állat által bejárt területeket, és a GPS és egyéb szenzorok révén egy digitális térképen is nyomon követhető a kutya útja.

 

 

“Az állatok és a gépek együttes használata egyedülálló megközelítés” – mondta a kormányfő, miközben a mentőkutya csendesen üldögélt mellette. Gonta a 2011 márciusában történt kelet-japáni földrengést követően is segített a túlélők felkutatásában.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top