Aktuális

Sándor Mária üzenetet kapott a hálapénz nélküli orvosoktól

Üzentek Sándor Máriának, azaz a fekete ruhás nővérnek a hálapénz nélküli orvosok. Azt ígérték, folytatják a harcot, tovább haladnak a Sándor Mária által kijelölt úton.

“Ezt a csatát bebuktam. Elfáradtam. Feladom!” – jelentette ki szombaton Sándor Mária. A fekete ruhás nővér azt mondta, tehetetlennek érzi magát, mert a kórházigazgatók, a szakszervezetek és az egészségügyi dolgozók nem fognak össze. Úgy érzi, egyedül maradt. Arra kéri az egészségügyben dolgozókat, hogy április 15-én a pedagógusdemonstráció napján,  az orvosok, az ápolók, az EDDSZ és a MESZK tagjai is fogjanak össze, menjenek fekete ruhában dolgozni, jelezve, hogy a rendszer nem működik. Ha van összefogás, talán még érdemes folytatni.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport Nyilatkozat Sándor Mária mellett, a magyar egészségügy jövőjéért című közleményében azt írta, szomorúan értesültek Sándor Mária visszalépéséről, de remélik, hogy együtt meg tudják mutatni, hogy a fekete ruhás nővér és társai nincsenek egyedül. A csoport méltatta a fekete ruhás mozgalmat, amely szerintük elérte, hogy  az egészségügy helyzete bekerült a köztudatba.

“Mi, az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport tagjai nem adjuk fel. Tovább fogunk menni a Mária és társai által kijelölt úton, mert egyszerűen nincs más lehetőségünk. A magyar egészségügy válságban van, és az összeomláshoz közelít. Minél előbb belátják ezt választott döntéshozóink is, annál hamarabb tudunk belekezdeni az újjáépítésbe. Nem lesz könnyű, nem lesz rövid, de ez az egyetlen lehetőségünk. Sándor Mária eddig elöl ment, így mutatta az irányt. Most hátra lépett, és éppen ez indít el és lendít tovább sokunkat. Köszönjük, Mária!” – írták.

Sándor Mária üzenetet kapott a hálapénz nélküli orvosoktól

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top