Aktuális

A CIA szerint terrortámadás érheti Budapestet

A CIA figyelmeztet: Varsó és Berlin mellett Budapest is szerepel azon városok között, ahol terrortámadások történhetnek.

Március 30-án megírtuk, hogy Magyarországot is megfenyegette az Iszlám Állam, és ezt erősítheti meg az a figyelmeztetés, melyet a CIA juttatott el a lengyel belbiztonsághoz.

A Rzeczpospolita című lap korábbi nemhivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, melyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyeleket, hogy egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban is fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos terrortámadások esélye, sőt azt írják, hogy a rendezvények listájára felkerült a július végén Krakkóban tartandó katolikus ifjúsági világtalálkozó.

Arról nem tudunk, hogy konkrét példát felhoztak-e Magyarországgal kapcsolatban, de hogy nálunk csökkentették a terrorkészültségi fokozatot, az biztos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top