Aktuális

Több mint százezren jelentkeztek a TeSzedd!-re

104 ezer önkéntes regisztrált a Te Szedd! elnevezésű  szemétszedés akcióra. A hatodik alkalommal megrendezett esemény keretében közel 1500 helyszínen tesznek rendet.

Móni István, a Te Szedd 2016 főszervezője elmondta: legalább 1490 helyszínen biztosan lesz szemétszedés. A jelentkezők április 18-án éjfélig regisztrálhatnak. A Te Szedd akciója az idén április 28. és május 1. között zajlik majd. A Te Szedden évről évre egyre többen vesznek részt, a visszatérő helyszíneken pedig egyre kevesebb a szemét.

Több mint százezren jelentkeztek a TeSzedd!-re

Az akció legfontosabb üzenete a tiszta területek látványa – mivel az első szemét vonzza a többit. Az önkénteseket kesztyűvel, zsákokkal szerelik fel, emellett pedig balesetvédelmi oktatást is kapnak. Fontos, hogy ha a takarítás közben veszélyes hulladék, például injekciós tű, sav, állattetem kerül elő, akkor begyűjtés helyett értesíteni kell a szervezőket, akik jeleznek az  illetékes hatóságnak.

Visszatérő csapatok mellett idén egy megye, Bács-Kiskun is csatlakozott az akcióhoz, felszólítva a helyi önkormányzatokat, hogy helyben szervezzenek szemétszedést.
Tavalyelőtt 2200 tonna, tavaly 2300 tonna szeméttől szabadította meg a természetet az akció. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top