Aktuális

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban

Egész napos sztrájkba kezdtek a pedagógusok, amihez rengetegen csatlakoztak országszerte. Ez az eddigi legnagyobb közoktatási sztrájk Magyarországon.

Élőlánccal tiltakoznak

Pilisvörösváron a tiltakozók élőlánccal vették körbe a Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium épületét.

A gyerek az első

Rajzokkal és versbe szedett szöveggel is próbálják felhívni a figyelmet az oktatási rendszer problémáira:

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ
Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ
(Képek forrása: Pedagógusok Szakszervezete Facebook oldal)

Kockás süti és lángos

A sztrájk napján a pedagógusok sok helyen közösen étkeznek, sőt van olyan is, ahol együtt készítettek ételt. A budaörsi Hermann Ottó Általános Iskolában lángost sütöttek a tanárok, aztán pedig közösen megették azzal a 18 diákkal, akik bementek ma az iskolába a 678-ból. A Bethlen Gábor Általános Iskolánál, pedig kockás pikniket tartottak az épület előtt, ahol természetesen kockás süti is volt.

Sok helyen leállt az élet 5 percre

Az utcákon több rendelőben, étteremben és büfében is megálltak az emberek, jelezvén, egyetértenek azzal, hogy az oktatási rendszer nem működik és szolidaritást vállalnak a sztrájkoló pedagógusokkal. A Facebookon egy csoport is alakult, ahol mindenki megoszthatja, ő hol volt éppen abban az 5 percben: 5 percre leáll az ország ‒ április 20. 12:00-12:05.

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

 

Dudaszó a Jászai Mari téren

Mint korábban írtunk róla, reggel demonstrálók indultak el a Radnóti Miklós utcából, ők biztatták transzparensekkel dudálásra az autósokat a Jászai Mari téren, akik dudáltak is. De információink szerint az ország többi részén nem kezdtek önnáló akcióba (dudálásba vagy megállásba) az emberek déli 12-kor.

Felhívás a bérekkel kapcsolatban

A sztrájkoló pedagógusok nem kapják meg a mai bérüket. Ezzel kapcsolatban tett közzé felhívást és javaslatot a Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola.

“Felhívás! A Jászárokszállási Széchenyi István Általános Iskola és AMI sztrájkoló pedagógusai a következő javaslatot tesszük: Tudomásul vesszük a KLIK tájékoztatóját, mely szerint, a munkabeszüntetés idejére jogszabály alapján, munkabér nem jár. Javasoljuk, ezt a bérmaradványt fordítsák vissza az adott oktatási intézményben folyó oktató-nevelő munka finanszírozására. Ennek felhasználásáról az Intézményvezető, a helyi PSZ-szel egyeztetve szabadon dönthessen.” – írják.

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

Aszfaltrajzok és molinó

Pécsi Janus Pannonius Gimnáziumról már messziről látszik, hogy a dolgozói csatlakoztak a pedagógussztrájkhoz:

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ
Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ
(Képek forrása: Pedagógusok Szakszervezete Facebook oldal)

Újabb képek érkeztek

A Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégiumból:

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

És a Csillaghegyi Általános Iskolából:

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

(Képek forrása: Pedagógusok Szakszervezete Facebook oldal)

A bírók is csatlakoznak a sztrájkhoz

A bírók is szolidaritást vállalnak a sztrájkoló pedagógusokkal. Mivel számukra tilos a sztrájk klasszikus formája, úgy fejezik ki támogatásukat, hogy a tárgyaláson kívül is viselik a fekete talárjukat. Az Egyéni Függetlenség és Felelősség Fórum felhívása szerint azoknak a bíráknak a csatlakozását is várják, akik elégedetlenek a bírói szervezet jelenlegi “feudális működésével”.

Leállnak a családsegítő szolgálatok a pedagógussztrájk miatt

A szociális dolgozók egy csoportja is csatlakozott a sztrájkhoz. A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság felhívását követve az ország több nagyvárosában két órára leállnak a családsegítő szolgálatok, hajléktalan és idős ellátó központok.

Több kerületben nincs bölcsödei ellátás

A budapesti bölcsődék fele egész nap zárva tarthat az országos sztrájk miatt, ezeken a helyeken elégséges szolgáltatást sem tartanak fent.

Ezekben a fővárosi kerületekben nincs ma ellátás: II., IV., IX., X., XII., XIII., XV., XIX., XX., XXI., XXIII.

Tüntetést szerveznek a Teleki Blanka Gimnázium elé

A sztrájkbizottság azt kezdeményezte, hogy délben öt percig országszerte ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban. A Teleki Blanka Gimnázium nem bízza a véletlenre, külön megszervezik a tüntetés az iskola elé. Álljon le az élet 5 percre a Teleki előtt is! néven hoztak létre Facebook eseményt.

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

Sok a sztrájkoló tanár, kevés a diák

Az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégiumban például a diákok tizede van csak bent, a tanárok 40 százaléka sztrájkol. A fővárosi XII. kerületben lévő Kós Károly Általános Iskolában csak néhány gyerek lézeng. A fóti Németh Kálmán Általános Iskola tanárainak háromnegyede sztrájkol. Erről képet is megosztottak a Pedagógusok Szakszervezete Facebook oldalán:

Tanári, 3/4-es részvétel - írták
Tanári, 3/4-es részvétel – írták

Sztrájkolnak Szolnokon a I.. Rákóczi Ferenc Általános iskolában is:

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

Üresek a padok a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában:

Pedagógussztrájk: leállt az élet az iskolákban - ÉLŐ

(Képek forrása: Pedagógusok Szakszervezete Facebook oldal)

Lassítják a forgalmat, dudálásra buzdítják az autósokat

Forgalomlassítás volt Pesten. 8 órakor indultak az autók a Dózsa György úttól a Kerepesi út–Rákóczi út útvonalon az Erzsébet hídig. 

A Radnóti Miklós utcából demonstrálók indultak a Szegedi úti rendelőintézethez vonulnak, majd délben a Hollán Ernő utca és a Szent István körút sarkánál dudáltatják meg a kocsikat.

A pedagógussztrájk részleteiről

A pedagógusok fő követelései közül, csak egyben (a Klikk átalakításáról szólóban) történt előrelépés, ezért sztrájkba lépnek, hogy nyomatékosítsák 25 pontban megfogalmazott követeléseiket.  Azt egyelőre nem tudni, hányan csatlakoznak a munkabeszüntetéshez. A diákok felügyeletéről minden iskolában gondoskodni kell, amelyik tanár nem sztrájkol, annak órát kell tartania.

Az egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg, azért, hogy nyomatékosítsa 25 pontban megfogalmazott követeléseit, egyebek mellett az intézményfenntartó átszervezését, a tanárok óraszámának csökkentését.

A sztrájkbizottság többször tárgyalt a köznevelési államtitkárság képviselőivel, és bár a felek nyilatkozatai szerint több kérdésben közeledtek az álláspontok, nem tudtak megállapodni. 

Az elégséges szolgáltatásokról megállapodtak a felek: eszerint valamennyi iskolában biztosítanak felügyeletet és étkezést a gyerekeknek.

A sztrájkbizottság tagja a Pedagógus Szakszervezet , az Oktatási Vezetők Szakszervezete, valamint a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A munkabeszüntetéshez több szervezet csatlakozott. A sztrájkbizottság azt is kezdeményezte, hogy délben öt percig országszerte ne legyen kiszolgálás az üzletekben, ne legyen ügyintézés a hivatalokban, álljon meg a közlekedés. Ezzel azt szeretnék üzenni a kormánynak, hogy ha nem működik az iskola, semmi nem működik az országban.

A kormány többször hangoztatott álláspontja, hogy a közoktatásról a köznevelési kerekasztalon kell tárgyalni, ennek munkájában azonban a sztrájkbizottság tagjai – a meghívás ellenére – nem vesznek részt.

A Pedagógusok Sztrájkbizottsága sztrájkkövetelései a következők:

1. Az állami intézményfenntartó központ átszervezését és feladatainak meghatározását oly módon kell megoldani, hogy az biztosítsa a köznevelési intézmények szakmai, gazdasági, munkáltatói önállóságát.

2. Az iskolában pedagógus-munkakörben alkalmazottak gyermekekkel, tanulókkal való közvetlen foglalkozásainak ideje (kötelező óraszám) – fő szabályként – heti huszonkét óra legyen.

3. A köznevelési intézményekben foglalkoztatottak közül azok, akik nem tartoznak a pedagógus életpálya-modell hatálya alá (nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők, például dajka, technikai, ügyviteli és más munkakörben foglalkoztatottak) részesüljenek a havi rendszeres, keresetükön felüli többletjuttatásban, függetlenül attól, hogy milyen intézménytípusban dolgoznak, és ki az intézmény fenntartója.

4. Meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az intézményvezető minőségi munkavégzésért járó keresetkiegészítéssel (minőségi bérpótlék) ismerhesse el az átlagon felüli munkateljesítményeket.

 

5 percre leáll az ország

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top