Aktuális

Ezt üzente Tarlós a budapesti bicikliseknek

Tarlós István budapesti főpolgármester szerint 2020-ig mintegy harminc, a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos fejlesztést visznek véghez a fővárosban.

Állandó a viszály Tarlós István és a fővárosi biciklisek közt, de úgy tűnik, végre kezdenek közös nevezőre jutni. 

A főpolgármester a Karc FM csütörtöki Spájz című műsorában elmondta, hogy Budapesten az utóbbi öt évben mintegy negyven kerékpáros-fejlesztést valósítottak meg, és ezt a programot követve a jövőben még 29-et bonyolítanak le. “Szó sincs arról, hogy itt bárki visszafejlesztésről akarna gondolkodni”” – mondta Tarlós, és hozzátette, hogy szerdán “jó szellemű” megbeszélést folytattak a kerékpárosok küldöttségével, és meg is hívta őket a következő szakmai egyeztetésre. A  Magyar Kerékpárosklub sem állt fel rossz szájízzel az asztaltól, és részt vesznek a következő megbeszélésen is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top