Aktuális

Meghalt Paragi Ferenc

Meghalt csütörtökön Paragi Ferenc, a nyolcvanas évek világcsúcstartó magyar atlétája. A sportolót otthonában érte a halál.

Paragi Ferenc ötszörös gerelyhajító magyar bajnok volt, akit 62 évesen, otthonában ért a halál, szívinfarktus következtében. Paragi Ferenc 1979-ben az év atlétája volt Magyarországon.

Meghalt Paragi Ferenc

A gerelyhajítás világcsúcsát Paragi 1980. április 23-án, Tatán dobta meg, 96,72 centiméterrel. A Csepel SC sportolója ezzel a dobással Németh Miklós rekordját adta át a feledésnek, aki még a montreali olimpián 94,58 méterre dobta a gerelyt. Paragi Ferenc világcsúcsát 1983-ig nem tudta túldobni senki.

A sportkarrierje végeztével testnevelőtanárként elhelyezkedő Paragi olyan szempontból balszerencsés sportoló volt, hogy legjobb formáját rendszerint kisebb versenyeken hozta. A montreali és moszkvai olimpián azonban – bár mindenki a dobogóra várta – mindkétszer “benne maradt a kezében” a kiemelkedő eredmény. A legutóbbi évekig az utánpótlással foglalkozott, illetve paralimpikon-edzőként is sikert ért el, amikor az általa felkészített holland versenyző bronzérmes lett a londoni paralimpián.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top