Aktuális

Jelentős változás várható Budapest közlekedésében

Már tervezik a körvasúti személyszállítás újraindításához szükséges megállókat. A kivitelezésre még két évet várni kell.

Újraindulhat a budapesti körvasúti személyszállítás – írja a Világgazdaság. A Nyugati pályaudvar tehermentesítése érdekében kezdetben az esztergomi és kelebiai vonalak, majd várhatóan Pilisvörösvár és Soroksár, illetve a Kunszentmiklós-Tass állomások között létesülne kapcsolat.

 

A MÁV már a Budapesti Közlekedési Központtal is egyeztetett a kiválasztott helyszínekről. Eszerint az esztergomi–kelebiai összeköttetésen kezdetben félórás ütemes menetrend szerint indulnának a vonatok. Az ehhez szükséges három megállót – Pestújhelyen, Újpalotán és Rákosfalván – már tervezik is.

A napilap szerint a kiviteli tervek 2017-ben készülhetnek el, a kivitelezés 2018-tól indulhat. Várhatóan 6-7 milliárd forintba kerülne a beruházás. A finanszírozás előkészítése már folyamatban van, melyre a MÁV uniós forrást szeretne szerezni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top