Aktuális

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

"Egy kisfiú azt mesélte, hogy sosem érdekelte az édesapja munkája, aki egyébként vegyészmérnök, de a laborfoglalkozásaink óta sokat beszélgetnek a vegyészetről." Több vidéki városban már működik, Budapesten most szeptemberben indul a Mathias Corvinus Collegium ingyenes tehetséggondozó programja.

Fiatal Tehetség Program 

  • A Mathias Corvinus Collegium felső tagozatos gyerekeknek szóló képzése a Fiatal Tehetség (FIT) Program, amely az intézmény többi programjához hasonlóan iskola mellett végezhető foglalkozásokat, tréningeket kínál a diákoknak. Eddig Miskolcon, Szolnokon, Pécsett és Veszprémben működött ilyen oktatás, de szeptembertől Budapesten is elindul.
Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

 Lehetsz varázsfőzetet kotyvasztó tudós

Érdeklődő, nyitott, motivált gyerekeket várunk, akik tudnak és akarnak is csapatban gondolkodni. Szó sincs arról, hogy zseniket keresünk. Már a felvételin előfordul olyan feladat, amit együtt kell megoldaniuk a gyerekeknek, és mi arra figyelünk közben, hogy ki milyen csapatjátékos.  Az is fontos, hogy legyen saját motivációjuk a kisdiákoknak, ne csak a szülők akarják, hogy a képzésekre járjanak.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

Olyan gyerekeknek is nagyon jó a programunk, akik valamiért nem találják a helyüket az iskolában, kilógnak a sorból, vagy csodabogaraknak tűnnek, ugyanis az a tapasztalatunk, hogy már fél év alatt sokkal motiváltabbak lesznek, és sokat változik a közösséghez való hozzáállásuk is. Egy kisfiú azt mesélte, hogy sosem érdekelte az édesapja munkája, aki egyébként vegyészmérnök, de a laborfoglalkozásaink óta sokat beszélgetnek a vegyészetről, a kísérletekről. Nagyon szeretnénk, ha a gyerekek játszva tanulnák meg nálunk, hogy mi van a világ jelenségei mögött, maguktól lennének kíváncsibbak és érdeklődőbbek.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

Az iskolai tananyagra épülnek a képzéseink, próbálunk kapcsolódni a témakörökhöz, de nagyon sok minden mást is tanulunk: elsősegélyt, újraélesztést, környezeti tudatosságot vagy robotépítést. Az utóbbi úgy működik, hogy a gyerekek mindenféle háztartási hulladékot hoznak otthonról, a programvezető pedig chipeket, áramköröket. Először megtanulják az elméletet, aztán elkezdik összeépíteni a robotokat. Ha elkészül, megtanulják programozni is, mindezt két foglalkozás, vagyis két teljes nap alatt.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

Nagyon fontos, hogy minden foglalkozáson alkotnak valamit a gyerekek, aminek pedig óriási pedagógiai haszna van. Robotot, gyurmaanimációs filmet, olyasmit, amiről éppen tanulnak. Minden második szombaton egy egész napot töltünk együtt, emellett élményprogramjaink is vannak, ahol nagyon szoros barátságok is köttetnek” – mondta el Constantinovits Milán, a Fiatal Tehetség Program szakmai vezetője.

Az egy éve működő FIT Program minden tanévben, városonként 25-25 résztvevővel indul, így idén szeptemberben a budapesti helyszínnel kibővülve már összesen 225 tehetséges FIT-es kisdiák lesz.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

“Mielőtt jelentkeztem, az osztálytársaim kinevettek, hogy ki az az őrült, aki szombaton is tanulni akar… Miután felvettek, már nyugodtan állíthatom, hogy nem volt igazuk! Csupa játék és móka, de sokat tanulunk belőle!”

Dr. Kádár Annamária mesepszichológus, a FIT Program egyik védnöke szerint a képzés előnye a komplexitásában rejlik: egy szemléletformáló tehetséggondozó oktatási formáról van szó, amely kiemelt figyelmet fordít a gyermekek saját motivációjának feltárására, egyéni kibontakozására úgy, hogy közben a szülőknek is segítséget nyújt a gyermekek fejlődésének támogatásában. A Fiatal Tehetség Program nemcsak vidéken, de Budapesten is egyedülállónak számít. A teljesen ingyenes képzés azért különleges, mert a diákok hétvégi oktatási napokon, otthonos környezetben sajátítanak el a mindennapi élethez sok szállal kötődő témákat, mint például:

  • az egészségügyi és pénzügyi tudatosságot,
  • médiaismereteket
  • és a robotikát.

Ezekkel ugyanis a hagyományos oktatási rendszerben nem találkoznak.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

E-learning rendszer is lesz

A kapcsolódó anyagok az otthoni, saját tempóban való elsajátítást támogatják. A különböző tematikákhoz fiatalos, kreatív vizuális megoldásokat tartalmazó oktatóvideók is a diákok rendelkezésére állnak majd, ezek pedig az egyéni tanulást segítik.

A Fiatal Tehetség Program 2016 őszén induló tanévére szeptember 11-ig várják a tehetséges felső tagozatos diákok jelentkezését a képzés honlapján.
 

Középiskolás Program:  jog és pszichológia is van

A társadalmi, gazdasági és politikai kérdések iránt nyitott, tehetséges diákok jelentkezését várja a Középiskolás Program. A hagyományos oktatást kiegészítő e-learningen, hétvégi tréningeken és nyári tehetségtáborokon alapuló ingyenes képzésekre június 12-ig lehet jelentkezni.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

“Az intézmény fennállása óta, vagyis 20 éve működik a középiskolásoknak szóló programunk, bár azóta sokat változott, fejlődött a rendszer. Havonta egyszer találkozunk személyesen a diákokkal, miközben ők  a négy és nyolc hetes kurzusok során folyamatosan tanulnak, képzik magukat az online tananyag alapján. Az általános kommunikációs, szociális, empátiás készségek fejlesztésén túl nagy hangsúlyt fektetünk a praktikus, a hétköznapi életben jól használható készségek fejlesztésére, mint például a különféle prezentációs technikák elsajátítása, az érvelés vagy éppen az önálló tanulás módszertana.  A tananyagok tekintetében törekszünk arra, hogy a magas szintű szakmai tartalmakat a projektmunkát szem előtt tartva, játékos formában juttassuk el a diákokhoz. Főképp azokat a középiskolásokat várjuk, akik különösen érdeklődnek a társadalomtudományok iránt. Kurzusaink között megtalálhatók:

  • Közgazdaságtan
  • Nemzetközi kapcsolatok
  • Modern kori történelem
  • Társadalmi tanulmányok (szociológia, demográfia, művészetek)
  • Pszichológia 
  • Jog
  • Íráskészség  (önéletrajzírás, motivációs levél írása, esszéírás, érvelés)
  • Academic writing (angol nyelvű kurzus)

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

A  képzésre bárki jelentkezhet, de a tapasztalatok szerint sokan lemorzsolódnak az évek során, és tényleg csak azok maradnak, akik komolyan érdeklődnek, és szánnak időt a tananyagra. Aki végigcsinálja, az szinte biztos, hogy megy tovább az egyetemi programba, ahonnan később még sokan visszatanítanak, illetve táboroztatnak a középiskolásoknál. Nagyon komoly mentoráció is működik nálunk, sokszor a szülők és a diákok is kérnek tanácsot az oktatóktól, akár továbbtanulásban, pályaválasztásban, de sokszor kérnek ajánlásokat pályázatokhoz is. A diákjaink közül sokan folytatják egyetemi tanulmányaikat  az országhatáron túl, de már a középiskolások között is szép számmal vannak azok, akik külföldi tapasztalatokra tesznek szert. Közel 1200 diákunk van, az ország minden részéről érkeznek. Tapasztalatunk szerint a tavaszi félévben indított új kurzusaink – mint például a pszichológia vagy a jog – nagyon vonzóak, így ezek továbbra is megtalálhatók a választható témakörök között. Bízom benne, hogy most is sok érdeklődő, tanulni vágyó diák csatlakozik hozzánk, akik a tanulás mellett a közösségi programokra is nyitottak” – mondta Tarján Kata, a Középiskolás Program szakmai vezetője.

A kurzusok sajátossága, hogy hetente az olvasmányokhoz, feladatokhoz videóblogokat is megnézhetnek a tanulók, amelyek a szakmai tartalmakat a diákok saját nyelvén megfogalmazva, humoros formában közvetítik a hallgatóságnak. A program szakmai vezetőjének elmondása szerint az ily módon egyedülálló tananyagaik nemcsak az MCC keretein belül számítanak különlegesnek, hanem országos viszonylatban is. A program azoknak a diákoknak kínál széles körű lehetőséget, akik a társadalomtudományi érdeklődésen túl az átlagnál tájékozottabbak, olvasottabbak szeretnének lenni.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

Az egész életen át tartó tanulás fellegvára – Egyetemi Program

Az MCC lehetőséget kínál a tanulásra az egyetemista korosztály számára is. A junior évfolyamba érettségi után lehet felvételizni, a második évben indulnak a kétéves, szakmai elmélyülést lehetővé tevő képzéseink: a közgazdaságtan/business, a nemzetközi kapcsolatok, a média és kommunikáció, a jog, valamint a Közép-Európa tanulmányok szakirányainkon. Az első 3 év után a vezetőképző kurzusok következnek, ahol  Európa és a világ legjobb egyetemeinek, üzleti iskoláinak szaktekintélyei oktatnak. Az ide eljutó hallgatók szakmai tudás tekintetében már nagyon magas szinten vannak, így olyan  készségeket sajátíthatnak el, ami a munkaerőpiacon az első néhány évben nagyfokú helyzeti előnyt jelent számukra, mint a tárgyalástechnika, a csapatok hatékony összeállítása vagy a meggyőzés tudománya. A képzés igazi rangját az innen kikerült, magasan kvalifikált munkakörökben elhelyezkedő volt diákjaink adják. A közel 200 fős alumni közösség tagjai gyakran visszatérnek tanítani vagy előadást tartani, illetve szívesen vesznek részt a középiskolás anyagok kialakításában, vagy segítik a frissen végzettek munkába állását. Jómagam 2014-ben végeztem, azóta itt dolgozom” – mondta el Lánczi Péter, az MCC igazgatói megbízottja.

Ingyen iskola szombatonként, ahova örömmel járnak a gyerekek

Egyébként az MCC diákjai minden program végeztével “bizonyítványt” kapnak, vagyis lesz egy tanúsítványuk arról, hogy részt vettek a képzésen. A juniorképzések felvételije éppen most zajlik, június 26-ig várják az egyetemisták jelentkezését, amiről az érdeklődők az intézmény honlapján olvashatnak bővebben. 

Itt olvashatsz még többet tehetséggondozásról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top