Aktuális

Juli néni egymilliót kért, hogy levegye az átkot

És talált valakit, aki el is hitte, hogy rontás van rajta, ezért fizetett. Amikor a rendőrök megjelentek, Juli néni már magát átkozhatta.

Az emberi hiszékenység egyik szép példájáról ír a rendőrség honlapja. Május elején ugyanis egy nyíregyházi vállalkozónőt keresett meg a Juli néniként bemutatkozó asszony, hogy az üzletasszony el van átkozva, de 200 ezer forintért ő leveszi a rontást.

A nő hitt az ismeretlennek, és fizetett a szolgáltatásért, “Juli néni” azonban újabb és újabb összegeket követelt a művelet sikere érdekében, végül már azzal fenyegetőzött, hogy ő hoz rontást a nő családjára, ha nem kap még több pénzt.

A telefonon megbeszélt találkozókon a sértett összesen egymillió forintot fizetett ki, és feljelentést tett a rendőrségen. A Nyíregyházi Rendőrkapitányság nyomozói aznap az újabb pénzösszeg átadásakor az utcán fogták el a feltételezett tettest. S. Erzsébet 56 éves nyírmihálydi lakost csalás bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top