Aktuális

Kiborultak a szülők, miután a fogorvos kihúzta lányuk összes alsó fogát

14 fogát távolították el a fogyatékkal élő fiatal lánynak.

A szülőket teljesen sokkolta, mikor meglátták, hogy 22 éves, fogyatékkal élő lányuknak 14 alsó fogát távolította el a fogorvos.

A 22 éves Jessica Madden fogfájásra panaszkodott, ezért fordult fogorvoshoz. Az eljárás eleve nagyon bonyolult volt: azt mondták, Jessicának várnia kell, az ő állapota mellett ugyanis még egy kisebb beavatkozás is altatást igényel. Azt mondták, fél évet kell várnia. A család ekkor a médiához fordult, később csak a hírek nyomására kaphatott időpontot – ekkor távolították el mind a 14 fogát alsó állkapcsából, arra hivatkozva, hogy ezek már nem voltak megfelelő állapotban.

Kiakadtak a szülők, miután a fogorvos kihúzta lányuk összes alsó fogát

A család talált egy specialistát, aki sérült felnőtteknek készít implantátumokat, de aggódnak, hogy mennyire lesz majd körülményes és költséges ez az eljárás. A szülők az elhúzódó procedúrát hibáztatják azért, hogy Jessica fogai menthetetlen állapotba kerültek.

Forrás: Mirror

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése