Aktuális

Nyaklánctépőt keresnek Újpesten, itt a fotója!

Lakatos János és társai egy idős asszony nyakából tépték ki a nyakláncot. A rendőrök két férfit elfogtak, harmadik társukat még keresik.

P. István 2016. május 31-én egy Budapest IV., Fóti úti kapubejárónál egy idős asszony nyakából kitépte nyakláncát, azzal a közelben várakozó V. László által vezetett autóhoz futott, majd elmenekültek a helyszínről. A két férfit a rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták – írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a bűncselekményben részt vett harmadik társuk, a képen látható Lakatos János is, aki jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik. Ellene elfogatóparancsot adtak ki.

police.hu
Forrás: police.hu

A BRFK IV. kerületi Rendőr-főkapitánysága kéri, hogy aki a képen látható Lakatos Jánost felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-231-3400 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, valamint a 107-es, 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése