Aktuális

1 másodperccel hosszabb lesz az év

Nem elég, hogy 2016-ban szökőévvel számolunk, még szökőmásodperceket is be kell vezetni a pontos idő érdekében. Éppen emiatt december 31-én Londonban 1 másodperccel később kongatnak éjfélt az órák.

A föld körforgásának lassulása miatt idén az alapból szökőnap mellett szökőmásodpercet is be kell iktatni. Legutóbb 2015. július 1-én igazították egy másodperccel az órákat. Az amerikai Haditengerészeti Obszervatórium szerint a dagályjelenségek és az El Niño miatt felmelegedő tengerek nagyobb sűrűsége lassította a Föld körforgását, így újra be kell iktatni egy szökőmásodpercet.

A szakértők úgy határoztak, idén az univerzális idő – amit korábban greenwichi középidőnek neveztünk – szerint december 31-én, 11:59:59 után 11:59:60 következik, így Londonban és Nyugat-Afrikában egy másodperccel tovább tart majd a visszaszámlálás 2017 előtt előtt. Magyarországon addigra hajnali 1 óra lesz, így az alkoholos befolyásoltságra való tekintettel vélhetően fel sem tűnik majd az 1 másodperc.

(444)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top