Aktuális

A szexrabszolgákat már okostelefonon árulja az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam poklából kimenekített lány felfedte, hogyan működik a terrorszervezet szexpiaca. Megrázó részletek és fotó.

Az amerikai médiát bejárta egy, az Iszlám Állam terrorszervezet fogságából megszökött fiatal jazidi lány megrázó története, aki az átélt szenvedések mellett arról is beszámolt, hogy a dzsihadisták okostelefon segítségével adják el foglyaikat rabszolgának.

Lamija Aji Basár 18 esztendős iraki lány jobb szemére megvakult, és arcát égési sebek nyomai borítják. Egy iraki kisvárosból menekülve sebesült meg: embercsempészeknek sikerült kimenekíteniük őt az Iszlám Állam terroristáinak fogságából, amely a jazidi vallású lánynak egyúttal szexrabszolgaságot is jelentett. Két barátnője menekülés közben aknára lépett, és meghalt, de neki sikerült életben maradnia, és Észak-Irakban mondta el történetét az amerikai sajtó munkatársainak.

Forrás: nypost.com
Lamiját is sorszámmal látták el – Forrás: nypost.com

Miközben az Iszlám Állam teret veszít, a még uralma alatt lévő vidékeken módszeresen kínozza az ott élő civileket, a jazidi közösség lányait és asszonyait pedig szexrabszolgaságba taszítja.

Olvass még az Iszlám Államról az NLCafén:

A terroristák mintegy háromezer jazidi nőt tartanak rabszolgasorban, és rémtetteikhez a legmodernebb technológiát használják: miután mindegyiküket sorszámmal látják el, fényképet készítenek róluk, és okostelefonos alkalmazás segítségével árulják őket. A hirdetésben megjelenített fotó mellett arab nyelven olvasható az eladásra kínált nő életkora, családi állapota és “tulajdonosának” neve is, arra az esetre, hogy ha a szerencsétlen nő embercsempészek segítségével szökni próbálna, az Iszlám Állam ellenőrzőpontjain azonnal beazonosíthassák és visszavihessék a “tulajdonoshoz”.

Aki szökni próbál, megkínozzák

Az okostelefonon árult nők “ára” attól függ, hogy voltak-e már férjnél, vagy még szüzek. Egy 12 éves kislányt 12 500 euróért árulnak a terroristák, akik csakis eurót vagy dollárt fogadnak el. A menekülőket segítő embercsempészeket megölik, az utóbbi időkben már egyre nehezebb kiszabadulni az Iszlám Állam fogságából.

Minden rabszolganőt névtelenül, a “tulajdonosa” nevén regisztrálnak, így könnyen nyomon követhető, hogy ki honnan próbált megszökni. A büntetés: kegyetlen kínzás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top