Aktuális

Kárba megy a gyerekek ingyen ebédje Miskolcon

Akadt, aki azért nem tudta átvenni az ingyenebédet, mert a családnak nem volt pénze ételhordóra.

Négy helyen osztanak ingyen ebédet Miskolcon a gyerekeknek, ám a nyári szociális étkezést sokkal többen igényelték, mint amennyien valóban igénybe is veszik. Naponta több száz adag étel megy kárba – számol be róla a Boon.hu.

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény munkatársai végigjártak minden olyan családot, aki jogosult az ingyen ételre. Ez nagyjából 1500 gyereket jelent, akik közül 60-65 százaléknak igényelték az étkezést. Sokan azonban nem mennek el az ingyen ebédért.

Gúr Péter Attila, az intézmény általános igazgatóhelyettese elmondta: megkérdezték az át nem vett adagok igénylőit, hogy miért nem mentek az ételért, és kiderült, hogy többeknek gondot okoz az utazási költség kifizetése, de akadt olyan is, aki nem kapott családi pótlékot, és ezért nem tudták miből megvenni az ételhordót.

Az ételosztás második hetén már többen vették át az ebédet, mint az első héten, ám még így is sok ment moslékba. A fel nem használt ételt ráadásul nem lehet felajánlani ingyenkonyhának sem, mivel az előírás szerint két órán belül ki kell osztani. Az étel kiszállítására nincs kapacitás. A legoptimálisabb megoldás az lehetne, ha utazási kedvezményt is kapnának a szociális étkezésre jogosultak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése