Őszintén a nyárról: meló kilenctől hatig és nyúlós ragadás

Amikor a nyárról olvasok, egészen világossá válik előttem, hogy a magyar reformok igenis működnek, és én csinálok valamit rosszul. Abba már rég beletörődtem, hogy július közepén a négyeshatoson egyedül én nézek ki úgy a sminkemben, mint Ozzy Osborne. Ha nem én lennék az egyetlen nő Közép-Európában, aki úgy izzad, mint két Zidane, akkor sem tudnám teljesíteni a nyárral kapcsolatos kihívásokat. Mondom, valamit rosszul csinálok.

Hogy is kéne kinéznie a nyárnak?

A külsőségekről most ne is ejtsünk szót, vegyük úgy, mintha az egyik kora nyári napon felébredtünk volna és csiribí-csiribá, úgy néznénk ki, mint Laetitia Casta bármikor, ébredés után is. És jött volna a vele együtt a gardróbja is. Meg is spóroltunk rögtön egy hét számjegyű összeget, és nem kell a drága időt arra pazarolni, hogy a fast fashion cégek leárazását bújjuk egy bögre kávé mellett, és bosszankodjunk, hogy minden, ami tetszik, és meg is tudnánk venni ennyiért, csak 34-es méretben maradt.

Az időre – és a többi pénzre – pedig nagy szükségünk van, mert a nyár arról szól, hogy menni kell. Mint a Bolygó Hollandi. Először is a strandra. Oda több okból. Elsősorban azért, hogy megmutassuk a bícsbádinkat, és a többi nő megpukkadjon. És hogy olvassunk a félárnyékban. A strandon mindig olvasni kell, aki keresztrejtvényt fejt, azt a többiek rituálisan elássák a homokozóba, most az olvasás a trend.

Nyáron mindig könnyed olvasmányokat kell olvasni, sírós-nevetőset, habkönnyűt. Nehogy lemaradjunk bármiről, a biztonság kedvéért béreljünk egy három és fél tonnás nyergest, hogy mindegyik strandra ajánlott könyvet magunkkal tudjuk vinni, és a legjobb, ha összerendezzük ezeket tízes listákba, melyik strandon mit olvasunk majd. Mert több strandon is leszünk, naná.

Tíz nap a tengernél, egy hét a Balatonon és minimum egy fesztivál. Esténként kerthelyiség, júliusban legalább egy darab kulináris élmény valami új és/vagy felkapott helyen. Szabadtéri színház, koncert, irodalmi est. Ez utóbbi három egy este könnyedén megoldható, nyomjunk szerencsétlen író kezébe egy gitárt. Vagy egy tilinkót, amúgy is menő bratyizni a kortársakkal. Úgyhogy vágjuk is hátba.

Mostanában amúgy is kötelező kilépni a komfortzónából, ezért feltétlenül próbáljunk ki valami extrém dolgot, például kezdjünk el súlyt emelni nyolc hónapos terhesen. Aki nem terhes, lépjen ki úgy a komfortzónájából, hogy legyen az.

Aztán fotózzunk napraforgómezőt, naplementét, felhőket. A felhőket a legfontosabb, azt majdnem elfelejtettem! Szalmabálákat, harmatcseppet a fűszálon, ezt azért, hogy mindenki lássa a Facebookon, hogy észrevesszük az élet szépségeit. Nekünk van szemünk rá. És hogy a méregdrága külföldi nyaralás ellenére örömet leljünk az élet egyszerűségében is, néha menjünk el egy szabadstrandra, és szelfizzünk ott is. Posztoljuk ki a fagyikelyhet bűűűűűűn!!!! J)))))))))) kísérőszöveggel, a negyed dinnyét is, és feltétlenül készítsünk kovászos uborkát. Állandóan legyünk valahol. És ahol vagyunk, ott legyünk felszabadultak, boldogok, nevessünk, sőt röhögjünk, mint a fakutya, mert a nyár a jókedv és a nevetés időszaka.

Nyáron minden könnyebb. Az ólom is. A nyár szabadság, gondtalanság. Aki a nyár minden pillanatát nem élvezi ki, az nem is tud élni igazán.

Nyáron minden egyszerű, introvertált emberek hirtelen a társaság középpontjává válnak, és ők lesznek a legnagyobb partiarcok. És ez csak úgy, a napsütés hatására! A lélektársak se szó, se beszéd egymásra találnak és onnantól kezdve augusztus 31-ig csak csókolóznak, és futkosnak a habokban. Minden tökéletes. A gyerekek sosem unatkoznak, egész nap kinn vannak a kertben, és eljátszanak két fakockával napestig. Ők is egész nap csak nevetnek, nevetnek, majd’ szétreped a fenekük a fene nagy felszabadultságtól. Ha nem a kertben vannak, akkor valamilyen művészeti táborban, vagy nyaralnak a falusi mamánál, netán valami szerencsés véletlennek köszönhetően olyan helyen tölthetik az egész nyarat, hogy Ladó Gyula Lajos megfeketedne az irigységtől, ha látná.

Pedig a nyár – akármilyen hosszú és forró – ugyanúgy munkanapok sorozata, mint a várva várt tavasz, vagy a tél, amikor elcsendesedni kell meg várakozni a kockás plédbe burkolózva, az áldott ünnepekre meg a csodára. Szóval, ha nem ez életünk nyara, nincs semmi baj. Másoknak sem az, csak mi hisszük, hogy megint lemaradtunk valamiről. Hogy megint másnak adatott meg, és mi megint kimaradtunk valamiből. Valamiből, ami jó, ami érték, és ami soha vissza nem térő.

Frászt. A nyár melózás kilenctől hatig. Gond, hogy hol legyen(ek) a gyerek(ek). Átizzadt ruhák, fojtogató melltartó, bedagadt és elnehezült lábak. Nyúlós ragadás. Fullasztó tömeg. Fullasztó tömegközlekedés. Étvágytalanság, szapora lélegzet, éjszakai forgolódás. Kialvatlanság, nyűgösség. Ásványvíz, amitől aztán béka nő a hasamban. Újabb hetek az aszfalton, újabb csalódás, mert a filmeken mindig más, ott mindig hepiend. Szembesülés a valósággal a kutyaszaros, csatornaszagú utcán.

És nem a nyár tehet róla, hanem mi magunk, akik elhisszük a csalást-ámítást. Pedig semmivel sem kell kevésbé élni az életet, mint ősszel vagy télen. Én idén egyenesen békejobbot nyújtottam a nyárnak. Gyerekkorom óta hadakoztam vele, és el akartam venni tőle, ami nekem jár. Sokáig én is hittem a romantikus filmeknek és az ígéreteknek. Vártam, hogy kiteljesedjen az életem, összejöjjenek a dolgok. Nem jöttek össze. Nem kötöttem életre szóló barátságokat, nem jött el a szerelem, nem pillantottam meg Őt. Nem vettek el nyáron feleségül. Óriási szemétségnek tartottam, hogy nem élhetem meg a Nagybetűs Nyarat, és hihetetlenül irigy voltam, mert azt képzeltem, rajtam kívül mindenki más megéli.

Jó, akkor megcsinálom magamnak, gondoltam. Még azt is hozzátettem: és mindenki bekaphatja. Úgy csináltam, ahogy azt láttam, és elhittem a kedvenc MTV videoklipjeimből. Sokkal később még mindig azt hittem, a nyár az Élet, akkor próbáltam megvásárolni és erőnek erejével megélni, akkor is sírás lett a vége. Idén úgy határoztam, ez a csend nyara lesz. Elfáradtam júniusra, de ha nem fáradtam volna el, július közepére a meleg amúgy is kifárasztana.

Nem érzem magam jól a melegben, ez van. Dagadok, izzadok. Nem vagyok friss, energikus, üde, és nem vagyok alkalmas semmire. Nem tudok aludni, ingerlékeny leszek. Mindenkinek jobb, ha én visszahúzódok pihenni napközben. Nem megyek. Nem vagyok ott. Nem akarok kilépni a komfortzónámból, vissza akarok találni oda. Minden megvár. Valóban.

És nincs semmi baj, ha nem történik meg a csoda. Nincs semmi baj azzal, ha valaki nem tud elmenni nyaralni, se a tengerparthoz, se a Balatonhoz, se a Büdös-tóhoz. Nincs azzal semmi baj, ha valaki egyedül van nyáron, és nem talál rá sem a nagy Ő, de még egy nyamvadt kis nyári szerelem sem. Nincs semmi baj akkor, ha idén megint akkora a segged, mint a tanyasi lavór. Nincs semmi baj azzal, ha nem érnek a könyöködig a fesztiválbelépők, és nem nyelted a port a Szigeten. Nincs semmi baj azzal, ha nincs minden este tűzijáték, ha nem folyik patakokban a rozéfröccs, és idén sem borzolja a hajunkat a langyos balatoni szél egy vitorláson.

Nem erről szól. A karácsony is jelentéktelen, hétköznapi pillanatok sokasága csengettyűszóval. Nincs csoda, nincs titok. Nyáron sem. Úgyhogy nyugodtan legyél olyan, mint máskor.