Aktuális

Ez történik ma, Robert de Niro születésnapján

Budapesten szerdán reggel 05:47-kor kel fel a Nap és 19:48-kor nyugszik. Napközben pedig ilyesmikre számíthatunk:

2016. VIII. 17.

1932-ben ezen a napon közlekedett először villamos vonat hazánkban, 1943-ban ekkor született Robert de Niro színész, 1970-ben pedig Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó.

Ez történik ma, Robert de Niro születésnapján

Mai mottónk:

“Ha szó szerint venném a regényeket, akkor azt is kénytelen lennék elhinni, hogy a kamasz fiúk állandóan bébinek szólítják a csajokat, mert állítólag ez a romantika csúcsa. A pasi egy perce még seggfej volt, de aztán benyögi, hogy bébi, és hirtelen minden megváltozik. Jöhet az elkerülhetetlen elalélás és az önérzet teljes feladása.” – Katja Millay

Névnap:

Augusztus tizenhetedike Jácint, Aminta, Ete és Hetény napja.

Augusztus tizenhetedikén született:

Robert de Niro színész, Herta Müller Nobel-díjas erdélyi írónő, Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó és Sean Penn színész.

Időjárás:

Szerdán hajnalban nyugatról kelet felé záporok, zivatarok vágnak át az ország felett. Délután kevesebb esély lesz az esőre, de elszórtan lehet zápor-zivatar. Észak-északnyugaton megerősödhet a szél, zivatarok esetén viharossá is fokozódhat. Hajnalban 12-18, délután 20-27 fok lesz, gyenge hidegfronti hatás mellett.

Napi horoszkóp:

A Föld jegyűek számára ezt jósolja a szerdai horoszkóp: “Néha a tragédiák hoznak csodákat az ember életébe. Vagy legalábbis azok az események, amelyek eleinte csak teljesen felesleges nehézségeknek, megoldani való problémáknak tűnnek, gyakran válnak segítő áldássá az életünkben.” A többiért olvass tovább itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top