Aktuális

Már Nizzában is tiltják a burkinit

Cannes után Nizza is beállt a sorba, és kitiltotta strandjairól a burkinit, az egész testet elfedő fürdőruhát.

Nizzával együtt tizenegyre emelkedett azoknak a francia településeknek a száma, ahol nem ajánlatos burkiniben strandra menni. Cannes és a legtöbb város a tiltást azzal indokolta, hogy a burkini viselése “nem egyezik a Francia Köztársaság értékeivel”. 

A kormányfő a La Provence című regionális napilapban maga is támogatja a burkinivel kapcsolatos korlátozásokat. “Megértem azokat a polgármestereket, akik ebben a feszült helyzetben megoldásokat keresnek, és el akarják kerülni a közrend megbomlását. Ezáltal azokat támogatom, akik az emberek békés egymás mellett élése bátorításának szándékával tiltják ezt, és nincs politikai hátsó szándékuk. A strandokat, mint minden közterületet, meg kell védeni a vallási követelésektől” – foglalt állást Manuel Valls. 

 

Cannes-ban már büntetést is kiróttak a tiltott ruhaviselésért. Három nőt egyenként 38 euróra bírságoltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése