Aktuális

Teret neveztek el a legendás bokszolóról, Papp Lászlóról Budapesten

A legendás ökölvívó márciusban töltötte volna be 90. életévét. Születésnapját nem érhette meg, Budapesten ugyanakkor teret neveztek el róla és a szobrát is felavatták pénteken.

A Kassák Lajos utca és Huba utca sarkán lévő téren Lelkes Márk alkotóművész bronzszobrát pénteken délelőtt leplezte le Tóth József, a kerület polgármestere, és ifj. Papp László. A sportcsarnok mellett immár közteret is elneveztek a legendás sportolóról.

A háromszoros olimpiai bajnok Papp László a gyerekkorát a tértől nem messze töltötte, a Kassák Lajos utca 48. szám alatti házban lakott. A szoborállítással a 2003-ban elhunyt legendára emlékeztek, aki 1948 augusztusában Londonban nyerte első olimpiai bajnoki címét, és idén márciusban ünnepelte volna 90. születésnapját.

Papp László amatőr bokszolóként 200 mérkőzéséből mindössze kilencet veszített el, míg profiként 29 találkozójából huszonhetet nyert meg, kettő pedig döntetlenül végződött. Ő volt a világon az első ökölvívó, aki három olimpiai aranyérmet nyert. A bravúrt azóta mindössze két kubai bokszoló tudta megismételni.

Az ünnepségen részt vett többek között Szepesi György, a legendás rádióriporter, Gedó György, aki Papp László szövetségi kapitánysága alatt lett olimpiai bajnok, valamint Markovits László, a Vasas elnöke.

Teret neveztek el Papp Lászlóról (fotó: Wiki)
Teret neveztek el Papp Lászlóról – fotó: Wiki

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top