Aktuális

Tízmilliárd dolláros bukta a riói olimpia

Egyedül a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak éri meg olimpiát rendezni egy neves közgazdász szerint. A sportesemény felveri az árakat, és visszaveti a turizmust is.

Őszinte interjút adott az olimpiák közgazdaságtanára szakosodott professzor, Andrew Zimbalist az alapblog.hu-nak. Véleménye szerint egyedül NOB-nak éri meg az olimpia, a fejlesztésekre fordított összegek mintegy húsz százaléka térül meg, a korrupció az áremelkedéssel együtt ellehetetleníti a város turizmusát. 

A tévés jogdíjak negyedét tarthatja meg a rendező város. “Hetvenöt százalék a NOB kasszájába vándorol, a szponzori pénzek sorsa pedig egy nagyon sötét történet. Az olimpia egyedüli nettó haszonélvezője a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A NOB önérdekből fordítja egymás ellen a rendezésre jelentkező városokat, hajszolja bele őket abba, hogy emeljék a tétet, erejükön felül költekezzenek. Ebben szinte mindig – London, Barcelona és Los Angeles kivételével – partnerre lelnek az olimpiai beruházásokban gigantikus korrupciós lehetőséget szimatoló helyi és országos politikusokkal és a velük összefonódó építőipari lobbikkal” – mondta Andrew Zimbalist.

A közgazdász Rio kapcsán megemlíti a környezetrombolást és az egyéni tragédiákat, amik hetvenhétezer ember kilakoltatásához köthetők. Az érintettek többsége még mindig ideiglenes tömegszálláson tengődik, és várja az új lakást. Rio tizenötmilliárd dollárt költött az olimpiára, 3,5-4 milliárd dollár jött be a jegyeladásokból, a szponzorálásokból, az olimpiához közvetlenül kapcsolódó kereskedelmi forgalomból és a televíziós közvetítésekből.

Még azokon a helyszíneken is, ahol hatékonyabban költötték el a beruházási összegeket (Barcelona, London), az olimpia 17 napja alatt öt-tíz százalékkal esett vissza a turizmus. A klasszikus turisták ilyenkor elkerülik a rendező városokat, mert kerülik a tumultust és a hirtelen magasba szökő árakat. Nagy a visszaesés ilyenkor a kulturális és múzeumi élet anyagi bevételeiben is. Az olimpiát megelőző és az utána következő években minden egyes olimpiai helyszín megdrágul, a spekuláció és a korrupció óhatatlanul felveri az árakat.

“A kisebb, átláthatóbb, karcsúsított olimpiát meghirdető NOB vezetőinek újracsomagolt propagandaszövegeit olyannyira tartotta komolynak Krakkó, Oslo, Stockholm, München, San Moritz, hogy mindannyian inkább visszaléptek a rendezéstől. A 2024-es nyári játékokra vonatkozó csábítás nem hatotta meg a rendezéssel kacérkodó Bostont, Hamburgot, és még sorolhatnám, mely városok polgárait és vezetőit, úgyhogy visszaléptek. Szinte biztos, hogy Róma is vissza fog lépni. Az olimpia kapcsán elköltött pénznek átlagosan legfeljebb 20 százaléka hasznosul az adott város és ország gazdasága, társadalma javára, ugyanakkor még sehol sem bizonyosodott be, hogy az adott ország polgárai az olimpia hatására fittebbekké váltak volna” – mondta Zimbalist.

Forrás: alapblog.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top