Aktuális

Új földtörténeti kor kezdődik mostantól

Várhatóan hivatalosan is új földtörténeti korba léphet az emberiség, nem hivatalosan már ötven éve tapossuk az antropocén kort.

Azon munkálkodik a Nemzetközi Rétegtani Bizottság, hogy az ember korszakát, vagyis az antropocén kort felvetesse a földtörténeti korok listájára. Az erről szóló javaslatot már be is terjesztették a Nemzetközi Geológiai Kongresszuson, hétfőn. Amíg a javaslatból valódi kormeghatározás lesz, addig évek telhetnek el, nem hivatalosan már sokan használják a kifejezést. 

Mi az az antropocén? 

Nagyjából mindenki tudja, hogy a geológusok különböző korszakokra osztják a Föld történelmét. Jelenleg a holocén korban élünk, ami tizenkétezer éve kezdődött, az első jégkorszak után. A harmincöt fős szakértői csoportból harmincnégyen úgy vélik, hogy a holocén a 20. század közepén véget ért. Az antropocén fogalmát Paul Crutzen Nobel-díjas kémikus alkotta meg az évezred elején, mert szerinte az emberi tevékenység maradandó változásokat okozott a Földnek, mértéke eléri a természetes hatásokét. 

Az ember okozta hatások közé tartozik a klímaváltozás, a szén, a nitrogén és a foszfor körforgásában bekövetkezett nagy mértékű változás, a műanyag, az alumínium, a betonrészecskék, a szálló hamu elterjedése, a radioaktív csapadék, valamint állat- és növényfajok korábban példa nélküli globális elterjedése.

Mikortól számítjuk? 

Vita van arról, hogy mikor is kezdődött az ember kora. Volt, aki Amerika felfedezését, vagy az iparosodás kezdetét javasolta. A bizottság szerint első atombomba bevetésének ideje, 1945. július 16. kifejező dátum lenne, mert annak hatásai a Föld felszínén világszerte kimutathatók.  

Az antropocén kor fogalmát megalkotása óta rendszeresen használják, hivatalosan azonban csak a Nemzetközi Rétegtani Bizottság (ICS) nevezhet el egy korszakot. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése