Aktuális

Tatai gyermekgyilkosság: ma sem ítélték el a gyilkost

Ma folytatódott annak a tatai asszonynak a pere, aki tavaly húsvétkor 108 késszúrással megölte nyolcéves kislányát egy panzióban. Döntés ma sem született, a következő tárgyalás novemberben lesz.

Az egész országot megrázó gyermekgyilkosság elkövetője, Á. Anikó egykedvűen vett részt a tárgyaláson, aminek a napját a bíró még június elején, az első tárgyalási nap végén tűzte ki. Ma újabb tanúkat és igazságügyi orvosszakértőket hallgatott meg a bíróság – derül ki a kisalfold.hu tudósításából.

A tanúk között volt a panzió vezetője is, aki a bíróság előtt elmondta, hogy Á. Anikó a napot 3 deci vodkával kezdte, amit egy pólóban és papucsban kért a panzió recepcióján. A panzió egy másik munkatársa emlékszik, hogy a nő három nap alatt 10 üveg pezsgőt fogyasztott, mellette bort és vodkát kéretett a szobájába, és bugyi nélkül, egy pólóban járkált a panzióban. Laurát, a 8 éves kislányt a bejelentkezés óta nem látták, amire rá is kérdeztek az anyánál.

Ma hallgatta meg a bíróság a helyszínre érkező rendőröket is, akik a vádlottat ittas állapotban találták, azt üvöltözte, hogy “öljetek meg!”. A rendőrök már a helyszínen felismerték, hogy a takaró alatt véresen az a kislány fekszik, akire körözést adtak ki pár napja.

A tárgyaláson több igazságügyi orvosszakértőt is meghallgatott a bíróság. Arra keresték a választ, hogy beszámítható állapotban volt-e Á. Anikó, amikor a gyilkosságot elkövette. A toxikológiai szakértő arról beszélt, hogy a gyilkos 4-5 tabletta 0,5 mg-os Frontin gyógyszert és más nyugtatókat adott Laurának, és mellette pezsgővel is itatta. Ezek hatására feltehetően erősen bódult vagy alvó állapotban lehetett a kislány, amikor anyja megütötte, majd megölte. A boncolás azt is bizonyítja, hogy halála után még egy zsineggel fojtogatta is a lányt, aki heveny vérzés következtében halt meg. Az igazságügyi orvosszakértő elmondta, hogy egy 35 kilós kislánynak nagyjából három liter vére van, Laura két litert vesztett a késszúrások következtében. Az anya motivációja a szakértők szerint kizárólag a bosszú volt a kislány édesapjával szemben.

Az elmeorvosi szakértő szerint Á. Anikó nem volt kóros elmeállapotban a gyilkosság elkövetésekor, és elmeorvosi szempontból képes volt cselekménye felismerésére. Viszont részeg volt, három üveg pezsgőt ivott meg 6-8 mg feszültségoldóra. Részegen ölte meg Laurát, majd újabb alkoholért ment.

A gyilkos ügyvédje, Dr. Nikula János újabb szakértőket szeretne meghallgatni arról, hogy beszámítható volt-e Á. Anikó a gyilkosság elkövetésekor. Az már tény, hogy kevert személyiség, enyhe depresszióval és erős indulati állapotban ölte meg F. Laurát.

Az ügy újabb szakértők meghallgatásával novemberben folytatódik a bíróságon.

Olvass még a tatai gyermekgyilkosságról az NLC-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top