Aktuális

Erőszak a gyerekotthonban: azonnali vizsgálat lesz

Tájékoztatást kér a rendőrségtől és vizsgálatba kezd az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága a gyerekotthonban történt szexuális erőszak gyanúja kapcsán.

Nem maradt visszhang nélkül, hogy megjelent a sajtóban, egy magyar gyerekotthon nevelői pénzért és játékokért cserébe szexre kényszerítettek kisgyerekeket. Az Emmi államtitkársága ugyanis azonnali vizsgálatot rendelt el, valamint tájékoztatást kért a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

 Az államtitkárság csütörtökön az MTI megkeresésére azt közölte, a vizsgálat eredményének tükrében a tárca kezdeményezni fogja a személyi felelősségre vonást. Hangsúlyozták, bármilyen, a gyermekek ellen elkövetett bűncselekmény elfogadhatatlan, a kormány ezért a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetését kiemelten megszigorította a 2013-ban életbe lépett új Büntető törvénykönyvben.

Hozzátették, a kormány alapvető célja, hogy a gyermekek minél fiatalabb korban megkapjanak mindent, ami a testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges, ezért azon is dolgozik, hogy az eddigi intézményi gondozásban élő gyermekek minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek. 

Év végére a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százalékát nevelőszülőknél helyezik el, azok a gyermekek pedig, akiket valamilyen oknál fogva nem lehet nevelőszülőknél elhelyezni, jól felszerelt lakóegységekben nevelkedhetnek – írták a közleményben. 

A gyermekotthonok kiváltása program segítségével 2019-re befejeződik a magyar gyermekvédelem rendszerében az intézmények megújítása és kiváltása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése