Aktuális

Vége lehet a telekocsizásnak is

Az Über után a telekocsizásnak is vége lehet Magyarországon. Szigorú ellenőrzések jönnek.

A taxisjellegű szolgáltatások után az állam most hadat üzen a klasszikus telekocsizásnak is – írja a Fuvarlevél című szaklap, mely úgy értesült, hogy többszörösére növeli a kormány a személyszállítókkal és fuvarozókkal kapcsolatos ellenőrzések számát, a csoportba már toborozzák az embereket. A munkához még diploma sem kell.

A telekocsizás célja az, hogy az autós, akinek dolga van egy bizonyos célállomáson, vele egy irányba tartó utasokat visz magával, az útiköltséget pedig megosztják, így mindenki jól jár. Ugyanakkor sokan már üzleti jelleggel művelik a telekocsizást, amit viszont nehéz leleplezni, hiszen nem lehet tudni, hogy a sofőrnek a célállomáson valóban van-e dolga.

A telekocsizással már több internetes szolgáltatás foglalkozik, melyek rendszerint 18 forint/km-ig korlátozzák a díjszabást, hogy kiszűrjék azokat, akik haszonszerzési céllal telekocsiznának. Akadt azonban olyan cég is, mely az üzleti telekocsizást is bevezette, ehhez azonban már személygépkocsis személyszállítói engedélyre, a PÁV2-es vizsga meglétére és egészségügyi alkalmassági bizonyítványra is szükség van.

A lap szerint azonban a kormány most teljesen törvényen kívülre sodorja a telekocsizást: aki pénzt fogad el az útért, és nincs engedélye, az szabálysértő, és meg kell büntetni. Az ellenőrök akár egymillióra is bírságolhatnak majd.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top