Aktuális

Két gyerek vert meg egy férfit a miskolci temetőben

A két 13 éves gyerek előzetes letartóztatásban van, miután szeptember végén megverték a szülei sírját gondozó áldozatukat.

Ha bebizonyosodik a bűnösségük, akár öt évet is kaphat az a két 13 éves fiú, akik szeptember 27-én, a miskolci Szent Anna-temetőben odaléptek a szülei sírját gondozó sértetthez, és egy hetven centis farúddal elverték.

Az idős áldozat a földre esett az ütlegeléstől, ekkor többször megrugdosták, elvették az övtáskáját, az abban lévő személyes okmányokkal együtt, majd elfutottak a temetőbőlírja a Boon.hu.

Mivel az okmányokból a gyanúsítottak ismerhették a sértett lakhelyét, ezért a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a két kiskamaszt, akik most javítóintézetben várják a tárgyalásukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top