Egyszer fent, egyszer még feljebb! – bemutatjuk Bovier Györgyöt, aki kerekesszékben is boldog

Hogy történt a baleseted?

2002-ben, nyáron a barátaimmal utaztunk, fényes nappal. Nem diszkóbaleset, nem volt drog, mindenki józan volt, egyszerűen csak baleset történt, én pedig az anyósülésen ültem. Mikor magamhoz tértem a műtét után, azt gondoltam, hogy összefoltoznak, és minden marad a régiben, de nem így történt. Sok-sok egyébbel együtt eltört a 12-es csigolyám is, a gerincvelő nagy része megsérült, sokáig tartott, amíg megértettem, hogy többé nem fogok járni. Eleinte senki nem mondott semmit, csak hümmögtek az orvosok, én meg hittem benne, hogy meggyógyulok. A szüleim és a barátaim tudták, de apránként adagolták, remélve, hogy így könnyebb lesz. Aztán lassan én is megértettem, és nem volt könnyű, de elfogadtam.

“Volt pár rossz napom és hetem, de aztán megráztam magam, és úgy döntöttem, hogy máshogy kell ehhez hozzáállnom. Ki kell hoznom a lehető legtöbbet ebből a helyzetből, és akkor jól lettem. Azóta is így élek, felesleges azon keseregni, amin nem lehet változtatni.”

fotó: Leéb Ádám

Mennyi idő alatt gyógyultál meg fizikailag?

A balesetem júliusban volt, karácsonyig kórházban voltam.

Az első héten 22 kilót fogytam, mert az izmok az állandó fekvéstől iszonyú gyorsan elkezdtek eltűnni rólam.

Én előtte hetente ötször kézilabdáztam, hétvégente pedig meccseim voltak. 193 centis, izmos fiú voltam, de az állandó fekvés miatt nagyon lefogytam, és  ijesztően néztem ki…  A szüleim  és a barátaim mindvégig mellettem álltak, biztattak, segítettek. Volt, hogy a haverjaim cumisüvegben Bacardit csempésztek a kórházba, hogy egy kicsit bulizhassunk, mindennap volt látogatóm. Célokat tűztem magam elé, és elkezdtem edzeni, hogy egyedül is boldoguljak.

Az egyik barátom október elején tartotta a szülinapi buliját, ezt tudtam már nyár végén, és megkérdeztem az orvosomat, hogy kienged-e a bulira a kórházból, ő pedig azt válaszolta, hogy csak akkor, ha addigra egyedül át tudok ülni a kerekesszékembe.  Ez volt az első cél: a buli.

Amikor először felültettek, akkor elájultam Amikor először talpra állítottak egy gép segítségével, akkor előre szóltak, hogy max. öt percig fogom bírni, és elájulok. Többször elsötétült előttem minden, de ragaszkodtam hozzá, hogy maradjak, 20 percig bírtam. Ebből is látszik, hogy nagyon makacs vagyok!

Végül összejött, kiengedtek a bulira, az volt az első eltávozásom a kórházból. Mondjuk nagyon nem is tudtam volna hazamenni télig, mert át kellett alakítani a szüleimnek a házat. Az én szobám  a szuterénben volt, de a földszinti bejárathoz is több lépcső vezetett.

Liftet építettek és egy másik fürdőszobát, akadálymentessé tették az otthonunkat, hogy legyen hová hazamennem. Azt azért kevesen tudják, hogy fogyatékkal élni nagyon drága mulatság!

fotó: Szabó Balázs

Hogyan érettségiztél le?

A baleset után 1,5-2 évig szinte állandóan orvoshoz kellett járnom, suliba nem tudtam menni, mert nem volt akadálymentes a gimi, nem lett volna hol laknom sem, ugyanis én koleszos voltam. Így hát egy teljes év kihagyása után magántanulóként otthon tanultam, és bementem ugyanúgy érettségizni, mint a többiek. Nagyon sokat segítettek a tanáraim, a barátaim, rajtuk is múlt.

Valamikor ez után költöztél Budapestre. Miért?

Írtam egy cikket még a gimiben, ami megjelent a Népszabadságban, és megkeresett Komlósi Gábor, hogy nincs-e kedvem hozzájuk menni tanulni. Sokáig nem válaszoltam, mert éppen kórházban voltam, de hónapokkal később megírtam, hogy van kedvem, de várjunk ezzel egy évet. Mivel az ajánlat egy év múlva is élt, így elkezdtem akadálymentes szállást keresni Budapesten. Persze, nem ment könnyen, meg pénzem sem volt. Viszont

azt eldöntöttem, hogy nem maradok otthon, és nem élek a szüleimmel életem végéig, csak azért mert az kényelmes. Saját életet akartam.

Nagy nehezen találtam Óbudán egy koleszt, ahová kerekesszékkel is be tudtam menni, és ott laktam majdnem egy évig, miközben suliba jártam. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg, barátokat szereztem, tanultam.

Tudod, a kórházakban az a legdurvább, hogy elfelejtesz beszélni.

Nekem ez nagyon hiányzott és végre újra alkalmam adódott sokat beszélni. A kórházban össze vagy zárva sok beteg, idős emberrel, akikkel nem nagyon kommunikálsz, nem érnek ingerek, ezért felejtettem el beszélni is. Aztán jelentkeztem a BKF-re, ott diplomáztam, és közben végig dolgoztam is.

fotó: Leéb Ádám

Gondolom, a lakáskereséssel és a munkahelykereséssel ugyanaz a helyzet, mert kevés az akadálymentes munkahely is, nemcsak a lakás…

Hát, nem volt könnyű! Az első állandó munkahelyemre hívtak, ott social marketinggel és gerillamarketinggel foglalkoztam, mellette ugyanezt csináltam, csak eseti megbízások formájában, különböző cégeknek és magánszemélyeknek, és utána egy rehabilitációs cégnek is dolgoztam, ahol aktív kerekesszékeket árultam.

Lassan hozzászoktam, hogy mindig több munkahelyen kell melóznom ahhoz, hogy fedezni tudjam az életemet.

Zuglóban lakom, onnan bejárni tömegközlekedéssel a város különböző pontjaira ma is nehéz, de most már legalább vannak alacsonypadlós buszok. Régen nem voltak. A metrók nagy része nem akadálymentes, szóval órákig buszozhattam volna mindennap. Van autóm, de a benzin sokba kerül, a parkolás meg rémálom. Sokszor eltöprengek, vajon miért áll a nyomi helyeken mindig egy BMW vagy Audi. Ez persze költői túlzás, de tényleg sokszor előfordul.

Kifejlődött egy különleges képességem: ahogy leparkolok, elkezdem pásztázni az utat, hogy hol van bucka, magas járda, merre mehetek. A bevásárlóközpontok egészen jók, de a gyógyszertárakba sokszor nem könnyű bejutni, ami nonszensz 2016-ban. Pont egy gyógyszertárba?”

De elkalandoztam, a munkahelyekről volt szó. Tényleg van gond ezen a téren, és nem csak azzal, hogy akadálymentes legyen.

fotó: Leéb Ádám

A multiknál egész jó a helyzet, amennyire tapasztaltam. Volt egy időszakom, mikor nagyon aktívan munkát kerestem, és teszteltem, vajon “vonzó-e” egy kerekesszékes kolléga?

Arra az önéletrajzra, amibe beleírtam, hogy kerekesszékben élek, nem érkezett válasz, amibe nem írtam bele, arra rendszerint reagáltak.

Ez nagyon szomorú, mert én éppolyan jól el tudom végezni a munkámat, mint mások. A jelenlegi munkahelyemen, ami egy telekommunikációs multicég, elkezdtünk kidolgozni egy folyamatot, hogy a vállalat még nyitottabb legyen a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása iránt. Ezért átalakítjuk a felvételi eljárást, a keresést, tréningeket tartunk a vezetőknek.  Ezer ilyen apróság van, ami fontos, nagyon sok időt fektetek abba, hogy kidolgozzunk egy jól működő rendszert, és sok tréninget tartsunk.

Például te láttál már kerekesszékes vezetőt? Én nem nagyon, és nem értem.

Na, ezért kell tennünk még nagyon sokat. Most a főállásomban vállalati ügyfelekkel foglalkozom, és e mellett egy nagy biztosítótársaságnak adok tanácsot és tartok előadásokat az értékesítőknek a baleset utáni felépülésre fókuszáló biztosításokkal kapcsolatban. Én vagyok az élő példa arra, hogy ilyesmi megtörténhet, ezért én lettem a “termék nagykövete”…

Hogy találtál vissza a sporthoz?

Nagyon hiányzott, nagyon akartam folytatni, először megpróbáltam a kosarazást, de az nem jött be, aztán jött a tenisz, és azt nagyon szeretem. Játszhatok épekkel is, annyi a komplikáció, hogy kell hozzá egy speciális szék, ami nagyon drága. Én most egy kölcsönszéket használok, de az nem teljesen az én méreteimre készült, úgyhogy nem tökéletes. Viszont momentán nem tudok venni egy másfél milliós teniszszéket, úgyhogy ez van, ennek is örülök. Idén kijutottunk Tokióba, a kerekesszékes csapat világkupájára, ahol tizedikek lettünk. Egyébként Tokióban minden akadálymentes, ott az fel sem merül, hogy valahová nem lehet eljutni kerekesszékkel…

fotó: Baka Szabolcs

Van barátnőd?

Most éppen nincs, szerencsére rengeteg teendőm van, nem is érzem a hiányát jelenleg. Persze, ha jön valaki, akivel egymásra hangolódunk majd, annak örülni fogok. Volt már több többéves kapcsolatom, valószínűleg a szingliség csak átmeneti állapot. Általában mindent megteszek azért, hogy a párom ne érezze hátránynak, hogy kerekesszékben élek, és nem is érzi, de nyilván nem mindenki tudja elsőre kezelni ezt az állapotot… aztán megismer.

Még több történet kerekesszékben élőkről:  

• Üdvözlet Padkaországból! – Budapest egy kerekesszékes ember szemével
• “A fiam felkapott székestől, és felvitt a lépcsőn a szülőire” – anyák kerekesszékben
• “Az emberek mosolyát szeretem a legjobban” – megnyílt a Nem Adom Fel Kávézó