Aktuális

Újabb munkaszüneti napot vezethetnek be Magyarországon

A szociális munka napját nyilvánítanák munkaszüneti napnak. Egy másikat viszont megszüntetnének.

Munkaszüneti nappá nyilvánítaná november 12-ét, a szociális munka napját a szociális ágazatban dolgozók számára az a törvényjavaslat, amelyet országgyűlési képviselőként nyújtott be a parlamentnek Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Az Országgyűlés honlapján olvasható indítvány indoklása szerint a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások területén jelenleg dolgozó mintegy 93 ezer ember megbecsülésének kifejezéseként, megfeszített munkájuk elismeréseként javasolják, hogy a szociális munka napja, amelyet 1997 óta ünnepelnek  világszerte, munkaszüneti napnak minősüljön.

Lázár János és Balog Zoltán azt is javasolja, hogy a július 1-je, a közszolgálati tisztviselők napja viszont a továbbiakban ne legyen munkaszüneti nap, ugyanakkor legyen lehetőség arra, hogy – a kormányzati szolgálati, illetve az állami szolgálati jogviszonyban állók körén kívül esően – a helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat saját bevételének terhére vállalhassa a munkaszüneti nappá minősítéssel összefüggésben felmerülő költségek biztosítását. Ebben az esetben és e feltétellel július 1-je az adott önkormányzat érintett foglalkoztatottjai számára továbbra is munkaszüneti napnak minősülhet.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése