Aktuális

Álrendőrök kötöztek meg és raboltak ki időseket

Elfogott a rendőrség két férfit, akik – magukat rendőrnek kiadva – megkötöztek és kiraboltak két idős férfit egy fővárosi lakásban.

A két férfi magát rendőrnek kiadva még november 14-én reggel ment be a XIII. kerületi lakásba, az ott tartózkodó két idős férfit megfenyegették és megkötözték, majd átkutatták a lakást, és készpénzt, mobiltelefont, illetve laptopot vittek el – számolt be a police.hu. A rendőrök azonosították a gyanúsítottakat, és két nappal az elkövetést követően otthonában elfogták az 53 éves T. Zoltánt, társával szemben pedig elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A másik gyanúsítottat, az 50 éves B. Andrást azt követően fogták el, hogy november 19-én a 6-os villamoson elvette egy alvó férfi mobiltelefonját, majd leszállt a járműről. A bűncselekményt a villamoson tartózkodó XI. kerületi rendőrök észrevették, és a helyszínen elfogták a férfit.

A két férfit fegyveresen elkövetett rablással gyanúsítják, T. Zoltánt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezte, B. András előzetes letartóztatását pedig kezdeményezte a rendőrség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top