Az én lányomat miért büntetik, ha a többiek pofáznak az órán?

“Nálunk van egy félénk, kicsit bizonytalan tanárnő. Ő, ha kijön a sodrából, azonnal üvölt, viszont utána rögtön bocsánatot kér. Rá nem haragszunk. Van egy másik tanárunk, ő kevésbé jó fej. Ő is üvölteni szokott, annyira, hogy szerintem észre sem veszi magát olyankor. De a legrosszabb az a tanár, aki a tanulószobában szokott velünk lenni. Ő elővesz egy sípot, amikor hangzavar van, és jó nagyot fúj bele. Olyankor majdnem megsüketülünk” – mondta egy váci 13 éves diáklány az NLCafénak.

Fegyelmezni bizony muszáj az általános iskolákban, különben eluralkodik a káosz. Mint a legkeményebb állásinterjún vagy az első randevún, itt is minden eldől az első pillanatokban. A gyerekek megérzik, ha a felnőtt bizonytalan, és onnan nincs menekvés. Úgyhogy kell egy hatékony fegyelmezési módszer – idáig a legtöbb pedagógus eljut. Az üvöltésig szerencsére csak néhány.

Én például alapvetően kedvelem a lányom tanárait. Látom, ahogy igyekeznek megtanítani a gyereknek mindazt, amire a tanterv és a saját elvárásuk kötelezi őket. Mondhatnám persze, hogy miért nincs több csoport- és projektmunka, miért nem adnak több kutatómunkát, általában miért nem kreatívabbak a módszereik, de sejtem az okokat, és csak részben teszem őket felelőssé a helyzetért. Csak egyvalami nem fér a fejembe. Miért kell folyton az egész osztályt megbüntetni azért, mert három gyerek képtelen a normális viselkedésre? 

“A lányomék osztályában legalább három tanár írat rendszeresen az egész osztállyal »röpit« – meséli egy budapesti, ötödikes lány édesapja. – Pedig jellemzően egyazon »keménymag« miatt áll a bál mindig. Ezekből van, amikor jó jegyek születnek, de én ezt a módszert akkor is felháborítónak tartom. Mi köze a két dolognak egymáshoz? És főleg

mi köze az én lányom tudásának ahhoz, hogy valaki folyton pofázik az órán?”

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

“A tesit tudom kiemelni – erősíti meg egy nyíregyházi nyolcadikos gyerek apja. – Beszélget két gyerek, az egész osztály guggolásokat végez tíz percig. Miért nem csak az a kettő?!”

“Többször felvetettük már az érintettek szüleinek, hogy talán beszélhetnének a gyerekükkel – említi egy budapesti hatodikos diák édesanyja. – Egyikük azt válaszolta, hogy ez nem az ő dolga, hanem a tanároké. A többi fiú pedig nemrég megfenyegette a két rendetlenkedő osztálytársukat, hogy nemsokára jól megverik a őket vécében. Vagyis ha nem oldódik meg a helyzet, akkor a gyerekek előbb-utóbb maguk fognak igazságot szolgáltatni.”

De a rendszeres dolgozatírás a kollektív büntetésnek csak egyik fajtája. Az én lányomnak ugyanennyire bántja a híres igazságérzetét, hogy a tanári kar elkönyvelte őket az “eddigi legrosszabb osztálynak“, ezért negyedik éve nem mennek hosszabb osztálykirándulásra…

“A mi tesitanárunk azt szokta csinálni, hogy ha valaki dumál, vagy csak hangosan örül egy feladatnak, akkor egész órán páros lábon kellett ugrálnia. Egyébként van az osztályban egy mosoly-tábla. Ha valaki rossz, akkor mosolygós arcról lekerül a neve a sírós vagy a semleges arcra, és ez egy idő után a magatartásjegyen is látszik.” (Hatodikos kislány, Budapest) 

“Az egyik tanár azt csinálja, hogy ha dolgozat közben megszólalunk, vagy anélkül kérdezünk, hogy feltennénk a kezünk, akkor azonnal levon egy pontot. Ez néha igazságos, néha igazságtalan.” (Hatodikos kisfiú, Vác) 

“Általában először csak rászólnak az illetőre, hogy maradjon csöndben. Ha tovább beszélget, akkor már erélyesebben szólnak, és ha még tovább folytatja, akkor már ordítanak, és ha még ennél is tovább, akkor pedig vagy kiküldik a teremből, vagy egyest adnak, vagy pedig beírást. Attól függ, hogy melyik tanárról van szó.” (Nógrád megyei falu, nyolcadik osztályos diák.) 

“Nálunk színek és formák vannak, de ezek gyakorlatilag olyanok, mintha osztályzatok lennének, mert ugyanúgy ötös a skála.

A baj ezzel az, hogy fogalmam sincs, miért zöld szirom lett aznap, miért nem piros.”

(Harmadikos kisfiú édesanyja, Győr)

Világos, hogy szinte mindenhol van néhány gyerek, aki feladja a leckét a tanároknak. Nem könnyű harminc gyereknek érdekes órát tartani, jó viszonyt kialakítani velük és motiválni őket a tanulásra. Szerencsére jó néhány szülőnek és gyereknek vannak pozitív tapasztalatai. Vagy túlságosan is pozitívak?

Csak napi 4 tanóra lenne az alsó tagozatban

“A nagylányom olyan suliba jár, ahol gyakorlatilag nem fegyelmeznek. A büntetés az, hogy a már megszerzett piros pontokból adnak vissza. Nincs fekete pont, nincs beírás, a tanárnő véleménye szerint ezeket a dolgokat nekik kell megoldaniuk a gyerekekkel, ott és akkor, amikor balhé van.” (Negyedikes kislány édesanyja, Budapest) 

“Nálunk szerencsére nem probléma a fegyelmezés. Viszonylag könnyű jó jegyeket szerezni, de azért meg kell dolgozni értük. A fiam azt mondta, hogy a problémás gyerekeknek több feladatot adnak az órán, így nem nagyon van idejük rosszalkodni.” (Hatodik osztályos fiú édesapja, Budapest) 

“Az osztályfőnök belengette év elején, hogy ha rendszeresen panasz lesz valakire, akkor őt eltanácsolja az iskolanapról és az iskolán kívüli programokról. Szerintem ez hatott.” (Hetedik osztályos diák szülei, Budapest) 

A legötletesebb megoldást is egy hetedikes fiútól hallottuk: “Nálunk az angolórán van egy kalap az asztalon, benne a diákok neveivel. A tanár óra elején kihúz hármat, de nem tudjuk, kinek a nevét, és aztán az óra végén az ő munkájukra ad egy jegyet, amiben minden benne van, az órai munkától a jelentkezésig, a jó válaszokig. Általában jók vagyunk!”