Aktuális

12 embert vettek őrizetbe, mert nem álltak fel a himnusz alatt

Indiában nemzetközi filmfesztivált tartottak, de még nem mindenkibe sikerült eléggé belenevelni a hazaszeretetet.

Még a múlt hónapban döntött úgy az indiai legfelsőbb bíróság, hogy az országban minden filmvetítés előtt le kell játszani a himnuszt, a közönségnek pedig állva kell azt meghallgatnia. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy így akarja az emberekbe belenevelni a hazaszeretetet.

Csak ne ülve hallgasd! 

Ezt sikerült megszegnie 12 embernek, akik a keralai filmfesztiválon nem álltak fel a himnusz közben.

Anil Kumar, a rendőrség főfelügyelője elmondta, hogy mindegyik renitens indiai állampolgár, és óvadék ellenében már szabadlábon vannak. Hozzátette: a keralai nemzetközi filmfesztivál önkéntesei értesítették a rendőrséget arról, hogy az illetők többszöri kérés ellenére sem voltak hajlandóak felállni.

Vasárnap nyolc embert vertek meg jobboldali aktivisták, amiért a himnusz alatt ülve maradtak egy csennai moziban. 

A hindu nacionalista Indiai Néppárt (BJP) 2014-es hatalomra kerülése óta megszaporodtak az ázsiai országban a nacionalizmus fűtötte hasonló támadások.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top