Aktuális

Bordélyházakat üzemeltetett Bécsben egy Nógrád megyei pár

Négy bordélyházat is üzemeltetett Ausztriában az a pásztói pár, akik ellen a napokban emelt vádat a Pásztói Járási Ügyészség. Az üzletet kölcsönből indították be még 2010-ben.

A napokban emeltek vádat az ellen a pásztói pár ellen, akik négy bordélyházat is üzemeltettek Bécsben. A 27 éves nő korábban prostituáltként dolgozott, 2009-ben került közelebbi kapcsolatba most 48 éves párjával. Akkor határozták el, hogy önálló üzletbe kezdenek, amit kölcsönből indítottak be. Eleinte a nő és annak testvére is aktívan részt vett a vállalkozásban prostituáltként, de később már Nógrádból és más megyékből felkutatott lányokat dolgoztattak – írja az ugyeszseg.hu.

A lányoknak a fizetésük felét kellett leadniuk a pásztói párnak, plusz napi 30 euró ment a lakhatásra, internethasználatra. Napi könyvelést kellett vezetniük, maguknak kellett fizetniük a hirdetéseiket, intézni az orvosi vizsgálatokat és az osztrák bejelentkezést. Ettől függetlenül mind a négy stúdió be volt kamerázva, a pár folyamatosan figyelte a lányokat. Egy-egy örömlánytól havonta 3000-4000 euró bevétele származott a vádlottaknak, a négy bordélyban 2010 és 2015 között mintegy ötven lány fordult meg.

A pásztói pár jelenleg szabadlábon védekezik, az ügyészség a vádiratban feltételes szabadságvesztés mellett a vagyonelkobzást – gépkocsik, ékszerek, 7 millió forint készpénz – is indítványozta.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top