Aktuális

Ez történik ma, a Megváltó születésnapján

Budapesten szombat reggel 07:34-kor kel fel a Nap és 15:53-kor nyugszik. Napközben pedig ilyesmikre számíthatunk:

2016. XII. 24.

Ezen a napon:

1-ben hagyomány szerint megszületett Jézus Krisztus, keresztény hit szerint a Megváltó. 1865-ben déli veteránok megalapították a Ku-Klux-Klánt. 1918-ban a román katonák puskalövés nélkül betelepednek Kolozsvárra. 1989-ben Nyugat-Berlinből szabad az út a keleti városrészbe.

Ez történik ma, a Megváltó születésnapján

A nap mottója:

Mit is jelent egyáltalán a karácsony? Mit ünneplünk valójában? Azért lett karácsony, mert szenteste az emberek egyszer csak olyan jól kijöttek egymással? Nem, barátaim, karácsony nem a jó emberek, hanem a jó Isten ünnepe. Ő jelent meg életünk istállójánál, és magával hozta az ünnepet. A mi korunkban is, amikor körülöttünk minden összedőléssel fenyeget, be akar jönni hozzánk, hogy rendet tegyen.

Johan Frinsel

Névnap:

December huszonnegyedike  Ádám, Éva, Adala, Adália, Adél napja.

December huszonnegyedikén született:

Jézus Krisztus, Megváltó,  Ian “Lemmy” Kilminster, a Motörhead ura, rockzenész, Ricky Martin és Louis Tomlinson.

Időjárás:

Szombat kora délutánig az alkalmazott kritériumoknak megfelelő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. Sűrű zúzmarás köd elsősorban a magasabban fekvő, felhőben lévő dombvidéki, hegyvidéki területeken fordul elő. Emellett helyenként továbbra is kialakulhat ónos szitálás, hószállingózás. Szombat késő délután, este észak, északnyugat felől egy gyenge frontális csapadékzóna érkezik. Este kisebb mennyiségben (várhatóan 1 mm alatt) az Észak-Dunántúlon eső, ónos eső, a középső-északi országrészben (Pest, Nógrád és környezete) ónos eső, havas eső valószínű. Kis mennyiségű ónos formájú csapadék, fagyott eső késő este keletebbre is lehetséges (Alföld középső tájai, Északi-középhegység középső része). Az északkeleti megyékben késő este kisebb havazás, hószállingózás valószínű, várhatóan 1-2 cm-t nem meghaladó mennyiségben.

Napi horoszkóp:

A Kos jegyűek számára ezt mondja a szombati horoszkóp: “Olyan kedves, szimpatikus kisugárzásod van ma, és olyan szépen mosolyogsz másokra, hogy könnyedén megszerezheted mások jóindulatát és támogatását”. A többiért olvass tovább itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top