Aktuális

“Én mostam fel a parkettáról a halott anyám vérét” – Nikolett hajléktalanként él, és könyvet ír az életéről

Amikor azt olvassuk: családon belüli erőszak - már immunisak vagyunk. Csak egy sor a petíciókban. Hogy mit jelent a valóságban, azt Nikolett és a hozzá hasonlók sorsa tudja megmutatni. Őt sosem ütötte meg senki, mégis párkapcsolati erőszak áldozata. Őt a sors verte, és ahhoz képest egész jól elboldogul, még ha kissé magányosan is. Köztünk jár a buszon, mellettünk ül a könyvtárban. És az ő életéből is csak egy van.

Nikolett huszonkilenc éves. Ötödik éve él hajléktalanként – maga választotta ezt az életmódot. Addig szüleivel élt hármasban, egy nyolcadik kerületi lakásban. Azért hagyta ott őket, mert – ahogy fogalmaz – nem bírta elviselni italozó életmódjukat. Nincs fedél nélkül, a Máltai Szeretetszolgálat egyik otthonában lakik, sajnos már nem sokáig, mert itt egy évig lehet maradni, utána másik helyet kell keresni. Ez a negyedik hajléktalanintézmény, ahol az elmúlt években lakott. “Voltam krízisen is, az azt jelenti, hogy este ötkor be, reggel hétkor ki. Ez itt most fizetős, hatezer egy hónapra, és még ötöt kell kötelezően félretenni. A legnehezebb az lesz, hogy megszokjak megint egy másik helyet, új lakótársakat.”

A túlélésre rendezkedett be, pontosan tudja, mihez mikor, hol lehet hozzájutni a városban. Reggelenként újságot árul a metróaluljáróban, aztán… “reggelizni Soroksárra járok, ott egy alapítványnál adnak tojást, májkrémes kenyeret. A Kürt utcában szoktam ebédelni, ott általában leves van. Vacsora meg a máltaiaknál, ahol lakom. Azt adják oda vacsorára, ami az iskolában marad ebédről. Leves, főzelék, krumpli. Hús az nagyon ritka, de tegnap például paradicsomos húsgombóc volt. Amikor nincs iskola, akkor magunknak kell megoldani, nekem általában sikerül.”

A fiatal nőnek 22 800 forintja van havonta. Már csak néhány hónapig, hiszen az aktív korúak segélye csak egy éven át jár, utána ismét fel kell tudni mutatni harminc nap munkaviszonyt. Az neki nem egyszerű, mert 52%-ra leszázalékolták, pajzsmirigy-alulműködése miatt csak négyórás állást vállalhat. Ősszel ráadásul elütötte egy autó, azóta csavarok vannak a lábában. “Csomagolói állást szeretnék, ha az nem jön össze, akkor jó lenne egy számítógépes átképzés.” Korábban szüleivel lépcsőház-takarítást vállalt, egy időben pedig levelet válogatott – igaz, mindössze nyolc napig. Mostanság újságot árul, és időnként egy őstermelőnek segít diót, mandulát, mogyorót szedni és törni, ebből szerez némi pluszpénzt. “Van, mikor csak annyi a feladatom, hogy vigyázok a lekvárokra, cserébe vesz nekem ebédet meg kávét.”

“Nem egy embertől hallottam, hogy a hajléktalanságot nem lehet ital nélkül kibírni. Dehogy nem lehet! Én sem iszom, nem is dohányzom” – mondja. Nikolettnek egyébként volt egy bátyja, harminchét évesen agyonverték egy fővárosi szórakozóhelyen…

Az utazásban mostanság az jelenti a legnagyobb problémát számára, hogy jó sok járat “első ajtós” lett, vagyis felszálláskor fel kell mutatni a jegyet. “A Demszky még elfogadta a hajléktalanigazolványt, de a Tarlós már nem fogadja el. Hétvégén nagyot kell kerülni, hogy eljussak enni, egy jármű helyett néggyel megyek.”

“Van egy barátnőm, meg egy barátom is. Vele kétszer voltunk kint Bécsben. Azt mondta, induljunk el, aztán úgyis kiérünk. Így is lett. Háromnegyed négykor indultunk el, és éjjel fél tizenkettőkor értünk ki. Egy hetet voltunk kint, pályaudvaron, fűtetlen garázsban, mindenhol megfordultunk. Aztán egy hét múlva hazakeveredtünk végre.”

Születésekor oxigénhiányos állapot lépett fel Nikolettnél, ami nyomot hagyott a tanulási képességein, így a nyolc osztályt speciális iskolában járta. Hasonlóban akarta folytatni a középiskolával, de a szülei ki akarták venni “a hülyék közül”, ahogy fogalmaz, és ráerőltettek egy nőiruha-készítő iskolát, amit sikerült elvégeznie. “Jó, nem ötösre, hanem kettes-hármasokra, de nem buktam meg! – mondja büszkén. – Nem tudnék dolgozni benne, mert már elfelejtettem az egészet. Engem a számítógép vonz, szívesebben lennék rendszergazda!”

Közbevetem, hogy nincsen számítógépe. “Az nincs, de könyvet is anélkül írok” – mondja. Bejár a Szabó Ervin főkönyvtárba, ahol az ötödik emeleten ingyen használhat gépet. “Ha kész egy fejezet, elviszem olyan helyre, ahol kilenc forintért lehet nyomtatni. Remélem, egyszer találok egy támogatót és ki tudom adni.”

Kérdem, miről szól a könyv. “Az életemről. Meg hogy miért ne igyon az ember. Ez a gyilkosság is azért történt, mert apám részeg volt, és nem bírta elviselni, hogy anyámat ápolni kell.”

Nikolett két évvel ezelőtt kapott egy e-mailt a szülei szomszédjától: “Anyukád meghalt, gyilkosság történt, apád volt az elkövető.”

“Este bementünk a nyolcadik kerületi rendőrségre, ott mondták meg, hogy igaz. A részleteket is tőlük tudtam meg, meg a Blikkből. Anyámat segíteni kellett már mindenben, mert az alkohol miatt meghízott százötven kilóra. A gyilkosság napján megkérte apámat, hogy pucoljon meg neki egy almát. Benne maradt egy mag, amin összevesztek. Apámnak aznap volt a születésnapja, és felhozta, hogy anyám nem köszöntötte fel. Anyám erre kiszólt a vécéről, hogy boldog szülinapot. Apám feldühödött és megölte, több mint száz késszúrással. Ezután bevett egy marék gyógyszert, és ráivott vodkát. Talán öngyilkos akart lenni, de nem sikerült neki. Letakarta anyámat egy fehér zsákkal, és két napig nem szólt senkinek. Ugyanúgy beszélgetett a szomszédokkal, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A szomszédnak lett gyanús, hogy már két napja nem látta anyámat. Hívta a rendőrséget, és apám elismerte, hogy ő ölte meg. Állítólag fel akarta adni magát, csak a szomszéd gyorsabb volt.”

Egy hét telt el, mire Nikolett megkapta a kulcsokat, és bemehetett a lakásba, ami ugyan önkormányzati bérlemény volt, de neki kellett kitakarítania. “Borzalmas állapotban volt. Rengeteg vodka, energiaital, gyógyszerek, hamu az asztalon. Vérnyomok mindenhol. Ahol anyám meghalt, azt a fotelt levitettem vidékre, szétverték és elégették. A parkettáról felmostam a vért, a falról is lekapartam a nyomokat. Az úgy maradt, ahogy, de legalább a vér nem látszik már. A 99 ezer forint, amit áldozatsegélyként kaptam a kormányhivataltól, az elment a tisztítószerekre és arra, hogy az elmaradt csekkeket befizettem.” Nikolett így sem tarthatta meg a lakást. Gyűlt rajta a lakbértartozás, amit nem tudott rendezni, így az önkormányzat visszavette. “Laktam ott egy ideig, de persze nem éreztem ott olyan jól magam.”

Nikolett apja tizennégy évet kapott, már a büntetését tölti. “Attól függetlenül, hogy az apám, én kevésnek tartom. Még a tizenhét is kevés, amit első fokon adtak neki. Azért csak egy embert ölt meg…” A bíróság hirtelen felindulásból elkövetett cselekményt állapított meg. “Apám mindig azt nyilatkozta, hogy megbánta, és láttam is rajta, hogy visszafordítaná az egészet, ha lehetne. De ugye nem lehet. A szakértők szerint nem tudta, hogy mit csinál, de ez csak arra a pillanatra vonatkozik. Utána már tudta.”

“Én vagyok a kapcsolattartó – mondja a fiatal nő –, de inkább csak azért, hogy tudjak róla, ha bármi történik vele. Úgy vagyok vele, hogy mégiscsak az apám. De azt hiába kéri, hogy menjek be látogatni, szó se lehet róla. Haragszom rá. Meg nem értem, amit tett. Lett volna más lehetősége is, nem feltétlen a gyilkosság. Például otthagyja az anyámat, legfeljebb ápoltam volna én. Csak hát aki részeg, az nem gondolkodik. És apám aznap részeg volt.”

“Anyám? Hát ő társivó volt. Az egyik fél elkezd inni, a másik meg követi, hogy ne igyon egyedül. Hol apám kezdett először inni, hol anyám, és akkor a másik is hozott magának. Anyám bort ivott, apám meg sört. Az elején jó volt a sör, aztán már kellett a bor is, aztán a rövid meg a pálinka.”

Az elítélt apa egyébként eredetileg sütőipari technikus, régebben dolgozott is a szakmájában. De később már csak ült, és vagy ivott, vagy cigizett – mondja Nikolett. Mindkettőjüket leszázalékolták, a nyugdíjból éltek. “Amúgy apám mindig is szerette anyámat. Az alkoholizmus egy betegség, amiből nem lehet kigyógyulni. Annak idején kérték, hogy költözzek vissza, de ebből hál’ istennek nem lett semmi. Ha visszaköltöztem volna, lehet, hogy már én sem élnék. Anyukám hiányzik nekem. Megviselt lelkileg, persze, egy haláleset mindenkit megvisel. Csak én valahogy ezt is máshogy dolgozom fel. Úgy, hogy nem beszélek róla. Próbálom elfelejteni, meg kiírni magamból.”

“Öt fejezet lesz. A  gyerekkorom, a szüleim bemutatása, a gyilkosság, hogy mit gondolok az alkoholról, meg a hajléktalanság. Meg egy utazásról is írok. Azt is kérdezték már tőlem többen, hogy hogyan lehet hajléktalannak lenni – ezt is beleírom majd a könyvbe. Volt, aki mondta, hogy jó nekünk, mert kiszolgálnak minket a szállón, és nem kell fizetnünk sárga csekkeket. De ez nem igaz, ugyanúgy sorban kell állnunk az ételért. Azt az álmomat nem adtam fel, hogy szerzek egy notebookot vagy laptopot. Akkor a könyvtárba sem kéne bemennem, hanem egy nappali melegedőben megcsinálnám. Csak megnyitom, aztán már írom is…” 

Nikolett nemrég Rómában találkozhatott a pápával. Az utat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szervezte, több száz hajléktalan ember találkozott több országból. “Jó volt, csak ahogy felszállt a gép, a vérnyomásom leesett. Vittem ezt a fényképezőgépet is, egy ismerősöm adta kölcsön. Első nap a franciák meghívtak minket ebédre. De akinek nem jutott zöldséges rizs, az csak banánt kapott, zsemlét meg fél liter vizet. Ferenc pápával kétszer találkoztunk, és voltunk szentmisén is a Szent Péter-bazilikában.

– Milyennek tűnt a pápa?
– Kedvesnek. És mondták, hogy nagyon közvetlen. Ez az egy pápa, aki villamoson is utazik.

“Nem tudok párkapcsolatot kialakítani, meg nem is szeretnék. Nem nekem való, magányosan eléldegélek. Persze férfiakkal én is szóba állok.”

– Hogy látod most az életedet?
– Ugyanúgy, mint tavaly. Bízom benne, hogy a 2017-es év kicsit jobban alakul. És akik megígérik, hogy segítenek, azok tényleg segítenek. Remélem, lesz, aki támogat, ki tudom adni a könyvemet, és sikerül ráébreszteni az embereket arra, hogy ki lehet bírni ital nélkül.

– Mit kívánnál magadnak?
– Hogy megnyerjem az ötöst.
– És ha nem sikerül?
– Saját erőből talpra állni. Az ötezer, amit félreteszek, az 0,10 százalékot kamatozik. Egy darabig gyűjtögetem, és talán kivennék egy saját albérletet. De ahhoz még nagyon sokat kell gyűjteni.

Nikolett kérésünkre hagyott egy számlaszámot a szerkesztőségben, arra az esetre, ha valaki ilyen módon szeretne segíteni. Itt elérhető: zita.kempf@centralmediacsoport.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése