Aktuális

Változtattak a budapesti olimpiai pályázat helyszínein

A városvezetés letett arról, hogy a Hármashatár-hegyre tervezzék a mountain bike versenyeket.

Elfogadta a 2024-es budapesti olimpiai pályázat alapját képező helyszín-kiválasztási javaslat végleges változatát a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A testület 21 igen, 4 nem szavazat ellenében és 4 tartózkodás mellett fogadta el a Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztést. Ezzel az aktualizált helyszín-kiválasztási javaslat mellett a Fővárosi Közgyűlés a pályázat harmadik szakaszában benyújtandó dokumentumokról, valamint a Smart Budapest – Budapest okosváros jövőképe című dokumentum elfogadásáról is döntött.

A helyszín-kiválasztási javaslat változtatásai között szerepel például, hogy a Kincsem Parkban ideiglenes öttusaközpontot alakítanának ki az olimpia idejére, a mountain bike versenyeket pedig az eredetileg is tervezett helyszínen, a Testvérhegyen tartanák meg, nem a Hármashatár-hegyen.

Az olimpia rendezési jogáért kiírt pályázat három szakaszból áll. Első körben Budapest az olimpiával kapcsolatos vízióját, a játékok megrendezéséről kialakított koncepcióját és stratégiáját 2016. február 16-án adta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) számára. Az október 6-án benyújtott második kötet tartalmazta az olimpiarendezéshez szükséges garanciákat, a rendezés szervezeti, jogi kereteit és a helyszíntervek módosításait. A február 3-áig benyújtandó harmadik kötet témája az olimpiai játékok lebonyolítása, a tapasztalatok és az örökség felsorolása, valamint a végleges helyszíntervek bemutatása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top