Aktuális

Meghalt Ángyán János

Életének 61. évében meghalt Ángyán János vegyészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.

Ángyán János vegyészprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztályának külső tagja volt. A párizsi Nemzeti Tudományos Kutatási Központ kutatóprofesszora, a Nancy Egyetem professzora január 22-én Párizsban halt meg. Temetésére január 31-én, kedden kerül sor a Fiumei úti sírkertben.

Ángyán János 1956-ban született Pécsett. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának vegyész szakán 1980-ban szerzett diplomát. Egyetemi hallgatóként Párizsban kutathatott, majd a Chinoin Gyógyszergyárba került, ahol főleg molekulamodellezéssel és kvantumkémiával foglalkozott.

Társszerzőkkel együtt írta az Applied Quantum Chemistry című könyvet, amely 1985-ben jelent meg az Elsevier Kiadónál – tájékoztat honlapján az MTA. Ángyán János Torontóban és Párizsban posztdoktori ösztöndíjat szerzett, 1989-ben meghívást kapott a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem Elméleti Kémiai Intézetébe. Humboldt-ösztöndíjjal dolgozott 1990-től Stuttgartban és Bonnban, majd 1991-ben a Nancy Egyetemre került. 

1996-ban a Nancy Egyetemen habilitált, 2000-ben a CNRS kutatóprofesszorának nevezték ki, majd egy tanévet a Bécsi Egyetem Anyagfizikai Intézetében töltött vendégprofesszorként. Nancyban 2005-ben önálló kutatócsoportot szervezett, ahol az atomok hosszú távú kölcsönhatásáért felelős diszperziós erők természetét tanulmányozták.

A 2011/12-es tanévben a Collegium Budapest szenior ösztöndíjasa volt, majd elnyerte a Szent-Györgyi Albert-ösztöndíjat, és a Pannon Egyetem Kémiai Intézetében dolgozott. A kilencvenes évek végétől rendszeresen tartott előadásokat az ELTE Kémiai Intézetében, meghívott előadó volt számos nemzetközi konferencián, több folyóiratnak volt szerkesztőbizottsági tagja.

Csaknem 140 publikáció szerzője, valamint társszerzője, több cikke kapta meg a Highly Cited Paper minősítést. 2016-ban választották az Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top