Aktuális

Óriási magyar siker: 17 éves magyar fiú nyerte az Australian Opent

Piros Zsombor szetthátrányban is volt a juniorok döntőjében, de végül fordítani tudott, és megverte izraeli ellenfelét.

A 15. helyen kiemelt Piros Zsombor már azzal is történelmet írt, hogy magabiztos játékával bejutott a vasárnapi fináléba. Ezzel ugyanis ő lett az első a fiúk mezőnyében, aki döntőt játszhatott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A döntőben Zsombor nagyon jól kezdett, vezetett 2-0-ra is, ellenfele, a negyedik helyen kiemelt izraeli, Yishai Oliel azonban egyenlített, majd 3-3 után elvette a magyar játékos adogatását és végül 6-4-re nyerte az első szettet. A második játszma Zsombor számára alakult kedvezően: 6-4-re nyerte ezt a felvonást, ezzel egyenlített.

A harmadik szett elején Pirosnak nehéz dolga volt, de 3-2-nél brékelte ellenfelét, majd 5-3-nál már a győzelemért adogathatott. Ezzel ő a második férfiteniszezőnk, aki Grand Slamet nyert a juniorok között.

Olvass még többet Piros Zsomborról az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top