Aktuális

Semmit sem tesznek az iskolák, ha a diákok egymást zaklatják a neten

Az iskolák többsége nem tud mit tenni, vagy tehetetlennek érzi magát az internetes zaklatásokkal kapcsolatosan. A probléma égető: egy 2013-as felmérés szerint ugyanis minden ötödik diák nyilatkozott úgy, hogy osztálytársai a közösségi oldalakon is zaklatták.

Az iskolai zaklatás, kiközösítés egyre gyakrabban folytatódik tanítás után a különböző közösségi oldalakon és üzenetküldő alkalmazásokon. A tanároknak sem idejük, sem tudásuk, sem kedvük nincs foglalkozni a problémával, de a legtöbb szülő is úgy érzi, nem tud mit kezdeni a helyzettel, mert nem ismeri, és nem használja a felületeket, ahol a gyereke aktív.

Az internetes zaklatás vagy cyberbullying jelensége Magyarországon is egyre gyakoribb a kamaszok körében az általános vagy középiskola rangjától, a gyerekek családi hátterétől függetlenül. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány anonim segélyvonalára rendszeresen futnak be hívások gyerekektől, akiket kiközösítenek, piszkálnak, csúfolnak az osztálytársaik az iskolában, ami aztán rendszerint folytatódik a Facebookon vagy különböző üzenetküldő alkalmazásokon keresztül.

Magyarországon 2013-ban a 9-16 éves korú gyerekek közel 20 százaléka, vagyis majd minden ötödik állította az önértékelő felmérésen, hogy zaklatták már az interneten.

Szakemberek szerint az internetes zaklatásnak kitett diákok csoportja egyre fiatalodik, hiszen egyre fiatalabbak a közösségi oldalak felhasználói. Nem ritka, hogy már az alsó tagozatos, negyedik osztályos gyerekek szülei keresik fel a szakembereket tanácsért. Mivel a zaklatás jellemzően az iskolákból indul, ezért ott is lehetne a leghatékonyabban kezelni, tanárok körében készített gyors felmérésből ugyanakkor az derül ki, hogy kialakult módszertan híján a tanárok kreativitásán múlik, hogyan kezelik a virtuális térben történő bántalmazást. Ugyanakkor néhány kivételtől eltekintve a zaklatással szemben az iskolák tehetetlenek.

Az iskola falain kívül történő bántalmazást hatáskörükön kívül állónak tekintik, mondván, képtelenség mindenhol a gyerekek nyomában lenni – írja az Abcúg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top