Aktuális

Meghalt Tóth Bálint

Nyolcvanhét éves korában elhunyt Tóth Bálint költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Hosszan tartó betegség után szerdán elhunyt Tóth Bálint költő, író, műfordító, MMA rendes tagja. A költőt az akadémia saját halottjának tekinti, temetéséről a család később intézkedik.

Tóth Bálint 1929. december 17-én született Keszthelyen, egyetemi éveit már Budapesten töltötte, beiratkozott a pesti egyetem (mai ELTE) magyar–történelem szakára. 1951 februárjában letartóztatták az “államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése” miatt és hat év rabságra ítélték, melyből több mint négy évet ült le. Költészete a börtönévek alatt bontakozott ki.

Miután szabadult, eleinte fizikai munkásként dolgozott, majd könyvárusként a Margit híd lábánál, később pedig könyvtáros lett az Országos Széchényi Könyvtárban. Csak alkalmanként publikálhatott verseket, fordításokat. Az 1956-os forradalom után koholt vádak alapján ismét letartóztatták, a hónapokig tartó őrizetből Illyés Gyula közbenjárására helyezték vádemelés nélkül, véglegesen szabadlábra.

Miután megkapta a verseskötetek kiadásához szükséges erkölcsi bizonyítványt, 1969-ben megjelent első kötete Nehéz örökség címmel. Az ötvenes években írt, régóta rejtegetett, Füveskert című antológiáit (Füveskertek) csak 1990-ben hozta nyilvánosságra. Utolsó, Varázsduda című gyermekverskötét 2000-ben adták ki. Tóth Bálint 2011-től a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

1984-ben József Attila-díjat, 1997-ben Salvatore Quasimodo-díjat és Balassi Bálint-emlékkardot kapott. 2009-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át. Jelentős kötetei között van a Hetedik évad (1975), a Túl a vesztett kert fáin (1980), Nyiss kaput, angyal (1988) és A senki földjén (1998).

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése