Aktuális

Meghalt Bányai Tamás

Tragikus hirtelenséggel elhunyt hétfőn Bányai Tamás író.

Bányai Tamás halálhírét írótársa, Majoros Sándor jelentette be kedden. Bányai Tamás 1946-ban született Budapesten. 1972-ben feleségével együtt disszidált, több évtizedig az Egyesült Államokban élt. 2006-ban elnyerte a nagyváradi Ady Endre Társaság és a Várad című irodalmi folyóirat közösen meghirdetett irodalmiriport-pályázatának első díját. Ugyanebben az évben jelent meg

Meghalt Bányai Tamás

első novelláskötete Fortuna tenyerén

címmel az Alterra kiadónál.

Mire minden jóra fordul című regényéért (Magyar Napló Kiadó) 2008-ban neki ítélték a Barankovics Alapítvány országos regénypályázatának első díját. 2012-ben az Ab-Art kiadó jelentette meg A vesztes jutalma című novelláskötetét. 2009-ben és 2013-ban Kassák Lajos Irodalmi Díjjal tüntették ki. Harmadik novelláskötete Isten éppen félrenézett címmel adta ki a Hungarovox kiadó. 
Bányai Tamás 2008 óta tagja volt a Magyar Írószövetségnek. Írásait a Várad, az Opus, az Irodalmi Jelen, a Magyar Napló, a Hitel, a Búvópatak, a Sikoly, a

Szőrös kő, valamint az Új Galaxis című folyóiratok mellett különböző antológiákban és internetes portálokon jelentette meg. 2008 óta a Regénytár irodalmi portál társszerkesztője volt – ismertette Majoros Sándor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top