Aktuális

Bíróság előtt az izraeli vándort téglákkal agyonverő gyilkosok

A Kecskeméti Törvényszéken hétfőn reggel megkezdődött annak a két férfinak a tárgyalása, akiket egy izraeli állampolgár kegyetlen meggyilkolásával vádolnak.

A vád szerint N. Károly és S. Eduárd tavaly áprilisban megöltek egy 40 éves izraeli állampolgárságú férfit, aki a világot járva 2016 márciusában érkezett Magyarországra. A baon.hu ismertetője szerint az izraeli apai ágon magyar származású volt, és a tervei között szerepelt a magyar nyelv megtanulása és az állampolgárság megszerzése is. Április közepéig Kecskeméten szállt meg, majd az ezt követő napokat Tiszakécskén töltötte. Alkalmi szállásokon vagy a szabadban, sátorban, hálózsákjában éjszakázott a vasútállomás mellett. Azt, hogy miért horgonyzott le Tiszakécskén, senki nem tudja. Személyes tárgyait egy kerekes utazóbőröndben, pénzét a ruházatában tartotta. A férfi nem volt menekült, a rendőrök igazoltatták is, de a papírjai rendben voltak. 

Egy buszmegállóban figyelt fel rá a 22 éves N. Károly, aki egy romos házban húzta meg magát a tiszakécskei Arany János utcában. Haverjával, a 20 éves lakiteleki S. Eduárddal együtt csavarogtak, italoztak, alkalmi munkából és kisebb lopásokból tartották fenn magukat, állandó pénzzavarral küzdöttek, és a vád szerint alkalmanként kábítószert is fogyasztottak. 

Először az idősebb N. Károly határozta el, hogy elcsalja magával az izraelit a romos házhoz, hogy kirabolja, de vallomása szerint régóta foglalkoztatta az a gondolat is, hogy milyen érzés lehet ölni. Szállást ajánlott a potenciális áldozatának, a vándor pedig elfogadta azt. Mikor az izraeli elaludt, N. Károly telefonon odahívta S. Eduárdot, majd pedig ketten hajtották végre szörnyű tettüket.

A két fiatal az udvaron heverő téglákkal kezdte el megdobálni az alvó férfi, aki ennek következtében elvesztette az eszméletét. A tárgyaláson ismertették, hogy N. Károly többször az izraeli fejére sújtott le egy tégladarabbal, és össze is rugdosta a férfit, aki végül a bántalmazásba belehalt.

Mindezt a vádlottak két mobiltelefonért, egy laptopért, fülhallgatókért, háromezer forintért és 20 dollárért tették. Az elrabolt értékek egy részét a Tisza-parton elásták, a férfi laptopját és egyik telefonját pedig eladták.

Később pont ez vezette a rendőröket a nyomukra, a két tettest tavaly május elsején fogták el. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése