Aktuális

Tíz százalékkal növekedhetnek a bruttó bérek idén

A bruttó bérek idén 10 százalék körüli mértékben nőhetnek, a reálbérek – 2,4-2,5 százalék inflációval számolva – így 7-8 százalék közötti ütemben emelkedhetnek az elemzők szerint.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatok szerint a bruttó átlagkeresetek 10,7 százalékkal voltak magasabbak februárban egy évvel ezelőtthöz képest. A nettó bérek is azonos lendülettel, 10,7 százalékkal nőttek februárban, ami reálértelemben 7,6 százalékos emelkedés

Ürmössy Gergely, az Erste vezető makrogazdasági elemzője szerint az átlagkeresetek lendületes bővülése több tényezőnek is köszönhető: az egyik a feszes munkaerőpiac bérfelhajtó ereje, amit a történelmi mélypontra eső, 4,4 százalékos munkanélküliségi ráta is jelez. Emellett a 15 százalékkal megemelt minimálbér, illetve a 25 százalékkal megnövelt garantált bérminimum is jelentősen hozzájárult az átlagkeresetek növekedéséhez.

Ürmössy szerint ezek alapján idén a GDP-növekedés, a gazdasági erősödés gerincét a háztartások fogyasztása adhatja, a bővülés üteme 2017-ben elérheti a 3,4 százalékot. Egy másik elemző, a Takarékbank munkatársa, Horvát András is arra számít, hogy az idén 10 százalékkal nőnek majd a bérek, szerinte részben az egyre fokozottabb szakemberhiány miatt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top