Aktuális

Mikor lesznek az érettségik 2017-ben?

Sok ezer diákot, szülőt, rokont és barátot érintenek az érettségi vizsgák. Már megvan a pontos beosztás, mutatjuk az időpontokat, mikorra kell bomba formába lendülni, hogy jól sikerüljenek az érettségi vizsgák 2017-ben.

Érettségi tételek kidolgozva, megtanulva, már csak a szőlőcukrot és a megfelelő mennyiségű ásványvizet kell bekészíteni, és indulhat is, az írásbeli vizsgákkal, a 2017-es érettségi! Tudjuk, hogy ez nem vigasztal, de soha többet ilyen átfogó tudás a világról nem lesz a fejedben, mint az érettségi vizsga időszakában.

2017-ben is lesz érettségi

A tavalyihoz képest ugyan megváltozott a 2017-es érettségi vizsgák követelményei és pontrendszere, de erre már tavaly ősz óta fel tudott mindenki készülni. Csakúgy, mint a 2017-es érettségi vizsgák típusfeladataira, hiszen azok is elérhetők az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet oldalán.

Érettségi vizsgák 2017-ben

Az alábbi időpontokban tehát megkezdődnek az érettségi vizsgák 2017-ben tantárgyak szerint. Az Oktatási Hivatal pedig az idei évtől az érettségi tételeket fegyveresekkel őrzi, nehogy visszaélések legyenek. Ezen a helyzeten könnyít sokat, ha 2019-től az érettségi vizsgák egy részét digitálisan lehet majd letenni.

Mikor lesznek az érettségik 2017-ben?

Írásbeli vizsgák időpontjai 2017-ben

  • Nemzetiségi nyelv és irodalom május 5. 8:00
  • Magyar nyelv és irodalom május 8. 8:00
  • Matematika május 9. 8:00
  • Történelem május 10. 8:00
  • Angol nyelv május 11. 8:00
  • Német nyelv május 12. 8:00
  • Informatika (emelt szint) május 15. 8:00
  • Latin és héber nyelv május 15. 14:00
  • Biológia május 16. 8:00
  • Társadalomismeret (emelt szint) május 16. 14:00
  • Ágazati és ágazaton kívüli szakmai vizsgatárgyak május 17. 8:00
  • Informatika (középszint) május 18. 8:00
  • Belügyi rendészeti ismeretek május 18. 14:00
  • Kémia május 19. 8:00
  • Földrajz május 19. 14:00
  • Fizika május 22. 8:00
  • Vizuális kultúra (középszint) május 22. 14:00
  • Francia nyelv május 23. 8:00
  • Filozófia május 23. 14:00
  • Spanyol nyelv május 24. 8:00
  • Mozgóképkultúra és médiaismeret, dráma május 24. 14:00
  • Olasz nyelv május 25. 8:00
  • Gazdasági ismeretek, katonai alapismeretek május 25. 14:00
  • Orosz nyelv, egyéb más vizsganapokon nem szereplő nyelv május 26. 8:00

Szóbeli érettségi vizsgák 2017-ben

  • Emelt szint: 2017. június 8-15.
  • Középszint: 2017. június 19-30.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése