Aktuális

Vádat emeltek a hűtőkocsiban megfulladt 71 ember ügyében

Emberölés és embercsempészés miatt vádat emeltek a 71 menekült halálát okozó bűnszervezet tagjai ellen. Négy vádlottra életfogytig tartó fegyház várhat.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádat emelt 11 afgán, bolgár és libanoni férfi ellen, akik 2015 augusztusában az osztrák A4-es autópályán, Parndorf közelében hagyták azt a hűtőkamiont, amelynek rakterében még Magyarországon 71 ember megfulladt.

A vád szerint a bűnszervezet 2015 februárja és augusztusa között 31 alkalommal összesen 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába személyszállításra alkalmatlan, zárt, levegőtlen furgonokba zsúfolva. 2015 júniusától napi rendszerességgel csempésztek embereket Németországba és Ausztriába.

A szervezet 30 éves afgán vezetője az utakkal mintegy 300 ezer eurót keresett. A férfi biztosította a működéshez szükséges pénzt, és ő szervezte meg bűntársaival a szerb–magyar határt illegálisan átlépő migránsok Nyugat-Európába szállítását. Szervezőként vett részt egy 31 éves bolgár férfi is, aki a szintén bolgár embercsempész sofőrök főnöke volt, valamint egy 51 éves bolgár–libanoni kettős állampolgár, aki a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a csempészjárműveket kísérő, úgynevezett előfutóként vett részt a bűncselekményekben.

Vádat emeltek a hűtőkocsiban megfulladt 71 ember ügyében

2015. augusztus 26-án hajnalban 71 embert zártak be egy belülről nem nyitható, sötét, szellőzés nélküli hűtőkamionba Mórahalom térségében, és a gépkocsit elindították Ausztriába. Mintegy fél órával az indulás után dörömböléssel és kiabálással jelezték a raktérbe zárt emberek, hogy nem kapnak levegőt, amit a vád szerint a sofőr és az előfutó is hallott. Afgán vezetőjüktől azonban többször is azt a telefonos utasítást kapták, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, hanem minél hamarabb jussanak el Nyugat-Európába. Az 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek az indulástól számított három órán belül, még magyar területen gyötrelmes körülmények között megfulladt.

A “halálkamion” Kecskemétről indult el, a bolgár sofőröknek egy ottani szállodában szerzett szállást irányítójuk, az 51 éves, bolgár–libanoni kettős állampolgárságú szervezőnek pedig kecskeméti tartózkodási helye is volt.  

A sofőr és előfutója a magyar–osztrák határt átlépve a hűtőkamiont az A4-es autópálya leállósávjában, Parndorf közelében hagyta, majd visszatért Magyarországra. Már másnap hajnalban ismét 67 embert zsúfoltak be egy szintén zárt hűtőkocsiba, szintén Mórahalom közelében, őket az ausztriai Gálosig (Gols) vitték. A bezárt emberek ebben az esetben azonban ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki sem halt meg.

Vádat emeltek a hűtőkocsiban megfulladt 71 ember ügyében

A kiemelt jelentőségű bűnügy vádlottjai közül 9 embercsempész előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, 2 gyanúsított ellen pedig távollétében emelt vádat a főügyészség. Valamennyiüket bűnszervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolják. A “halálkamionos” szállításban részt vevő négy vádlottnak ezenkívül különös kegyetlenséggel, több, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell.

Az ügyész 4 vádlott ellen életfogytig tartó, a többi embercsempésszel szemben határozott idejű fegyházbüntetés és kiutasítás kiszabását indítványozta. A vádlottak bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Az ügyben 284 tanú és 15 szakértő szerepel. Az eljárási költségek az előzetes becslések szerint meghaladják majd a 100 millió forintot. Szükség lesz pastu, bolgár, német és arab tolmácsokra is.
A vádirat 26 vádpontot tartalmaz, ezekből az egyik a parndorfi ügy. A nyilvános tárgyalássorozat várhatóan júniusban kezdődik majd, és az ítélet akár még idén megszülethet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése