Aktuális

Ikertestvére miatt fizethet milliókat Péter

Nem vett fel hitelt, nem lízingelt autót sem, mégis rajta követel a bank összesen 8,7 millió forintot – ikertestvére helyett.

Csakis félreértés lehet, hogy ikertestvére helyett rajta hajtaná be a bank a többmilliós tartozást –mondta a Blikknek a közmunkásként dolgozó Péter, akinek történetéről a hvg.hu is írt korábban. Amikor a férfi megkapta a fizetési felszólítást, azonnal megkereste a végrehajtót. Kiderült, hogy egy 10 évvel korábbi kölcsön miatt került bajba, amit az ikertestvére lízingelhetett. 

Péter állítja, nem vállalt kezességet, nem írt alá semmilyen szerződést, ezért másolatot kért az iratokról. Meg is kapta a dokumentumokat az eszközkezelőtől, azokon azonban nem az ő neve szerepelt kezesként, hanem testvéréé.

Péter szerint a galibát az okozhatta, hogy ikertestvérével értelemszerűen egyezik az anyja neve, a születési dátuma, sőt, akkoriban még a lakcímük is közös volt. A személyi igazolványszám igazolhatta volna a férfit, a bank alkalmazottja és a végrehajtó azonban azt mondta, a személyi igazolványszám nem mérvadó egy ilyen ügyletnél.

A félreértés és egyéb tartozásai miatt most Péter megélhetése forog kockán.

A lap megkereste az érintett pénzintézetet is, ahol 30 napon belül ígértek választ.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top